Alig fél éve volt, amikor a Mondraker Dune modell járt nálunk és vett le a lábamról. Az volt az első Forward Geomety-s tesztgépem és azonnal meggyőzött. Így mikor megtudtam jön egy Mondraker Foxy, sejtettem jó móka lesz! Ahogy már többször is írtuk, a Forward Geometry teljes mértékben más vázat eredményez, bár mostanában egyre több monti geometriája kezd kísértetiesen hasonlítani rá. A FG esetében centikkel hosszabb a felsőcső mint a hasonló rugóúttal rendelkező versenytársaknál. Viszont a stucni hossza meg közelít a nullához, ami azért ma még mindig szokatlannak mondható. Ez a lelke a rendszernek, ettől lesz olyan agresszíven irányítható, és ezért is igényel megszokást a kezdők részéről nagy tempó esetében. A Foxy R a második bringa a palettán, fölötte alu vázzal csak az XR van. Úgy voltam mostanában, hogy meguntam a matt/fényes fekete vázakat, ennek mégis tetszett a kinézete, mert pont annyi kéket csempésztek bele, hogy ne legyen unalmas, de túl harsány sem. Ha ez utóbbit szeretnéd, akkor XR-t vegyél, mert az „nagyonkék”, és szem nem marad szárazon. Az alumínium váz 140 mm-t mozog, méghozzá Zero Suspension rendszert használva. A Foxy rugózása Zero Suspension System névre hallgat és a Mondraker saját fejlesztésű levédett technológiáján alapul. Itt is virtuális forgáspontot találunk, a teljes hátsó háromszög független a váztól, a rugóstag bekötése a lánc és támvilla között található. Így a tagot mindkét oldaláról erőhatás éri berugózáskor ami sokkal érzékenyebb mozgást tud biztosítani mint az egyik pontján a fő vázháromszöghöz rögzített tag esetében. Arányában ez 35%-65%-ot jelent a felső pont előnyére. Fékezés hatására sem merevedik be, ami sajnos nagyon sok négy forgáspontos váz esetében előfordul és nagyban lerontja a rugózás hatékonyságát. A Zero Suspension System kiküszöböli a pedálozás hatására kialakuló „pogózást”, így nem mozdul be a tag pedálozás közben. A csövek Stealth névre hallgatnak, és közelebb állnak a hajlított zártszelvényhez mint a körhöz, de nekem ismét nagyon bejött ez a forma. A fejcső tapered, a kábelek viszont a vázon kívül futnak, bár ez utóbbi csak a kinézetet befolyásolja, a működését nem. A bringa felszereltsége vegyes képet mutat.
↧
Mondraker Foxy R kerékpárteszt: Majdnem tökéletes!
↧
2016 Merida One-Twenty Carbon 7.8000 kerékpárteszt: 400 gramm! Maradhat?
Pontosan ennyit, azaz közel fél kilót faragtak az alu kivitelhez képest a 2016-os One-Twenty vázsúlyából Jürgen Falke vezetésével a mérnökök. A változás azonban nem csak grammokban mérhető! Két újdonságot mutatott be a Merida idén a mountian bike sajtótáborban. Az egyik az új Ninety-Six volt, amiről már olvashattatok részletes tesztet ( http://bikemag.hu/magazin/hirek/2016-os-merida-ninety-six-team-bemutato-es-kerekparteszt ), a másik pedig a maratonozók és fun bringások kedvence lehet. Ez nem más mint a 130 mm-t mozgó One-Twenty, rögtön kétféle kivitelben. Ami igazából négy. Na boncolgassuk kicsit ezt a kérdést! Kétféle kivitele lesz az új One-Twenty-nek. A „tour” sort az 5000-es nyitja 27.5″-os és 29″-os kerékkel, majd és a 9.7000, illetve 7.7000 zárja. Az 5 és 7000-es sorozat inkább túrázásra, maratonozásra lett tervezve felszereltségében, bár érdekes módon a két alapmodell (7.5000 és 9.5000) X-Fusion Hilo Strate dropper post nyeregcsövet kapott, míg a két XT-s csúcsmodellben (7.7000 és 9.7000) „sima” PRC karbon nyeregcső van. Ezen kívül lesz a „trail” felhasználásra szánt 7.8000, és 9.8000, amiben Rock Shox Pike RC Air villa dolgozik 150 mm-es rugóúttal és nagyobb merevséggel. Ehhez jön az RS Reverb dropper post, és a differenciált gumiméret. Hátul 2.25”-osak végzik a munkát, elöl viszont 2.35-ösek! A tour kivitelek mind 2×10 vagy 2×11 sebességesek a szettektől függően, a trail viszont 1×11-es SRAM X01 váltórendszerrel készül. Mindegyik modell „size specific wheeling”, magyarul vázmérettől függően 650B (S, M) vagy 29”-os (M, L, XL) kerékmérettel készül. A tesztelt 7.8000 teljes vázháromszöge karbonból készül, integrált kábelezéssel ami nem csak a mechanikus bovdeneket fogadja, hanem az elektronikus XTR Di2-t is, illetve a hidraulika csövek is itt futnak. A felsőcső hajlított kivitelű, a fejcső pedig tapered, ahogy ez ma elvárható. Kulacstartó szemből egyet találunk, de ez nem kirívó eset az össztelós montik között. Hátsó háromszöge float link rendszerű, és teljesen áttervezték a kinematikát, így sokkal lineárisabb mozgást produkál. A mérések szerint 400-1600 Nm-ig gyakorlatilag egyenes a „görbe” ami lefordítva 30-120 mm-ig nagyon érzékeny mozgást garantál. Arról nem beszélve, hogy mindkét kerékméret, és mind az öt vázméret esetében ugyanilyen a mozgása. Magát a munkát Rock Shox Monarch tag biztosítja. A mai trendekhez igazodva hosszabb lett a felsőcső és rövidebb a stucni. A 650B-s kerekű modellek aránylag hosszú 440 mm-es láncvillahosszal rendelkeznek, ez nagy tempónál nyújt plusz stabilitást. Végre a kábelek sem zörögnek, és még csak nem is csúszkálnak a vázban a „Smart Entry” rendszernek köszönhetően. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem mozgathatóak (ami a telós nyeregcső esetében létfontosságú), csak annyit, hogy a spéci vázkupakok fixálják a mozgását. A trail csúcsmodellt volt szerencsém tesztelni SRAM X01 szettel. Magáról a szettről zengtünk már ódákat, a véleményemet ma is tartom, hogy SRAM-ból csak szimpla tányéros rendszert szabad venni. A működése tökéletes és erőteljes, ahogy egy SRAM-tól azt megszokhattuk, de ne várd tőle az XT simaságát. Bár trail bringára ideális választás. A SRAM Guide fékek kiválóan adagolhatóak, de nekem kicsit kevés a fékerő. Jobban szeretem a könnyebben blokkoló cuccokat, mert nagy tempónál, vagy meredek lejtőn felmelegedve sem leszel híján a lassulásnak és behúzni is elég lesz egy ujjal. Persze hazai körülmények között nehéz ennek előállnia, de az Alpokban bármelyik bike parkban vagy komolyabb lejtőzéskor tapasztalhatod. Menet közben a bringa merevsége non plus ultra. Az elöl 15 mm-es, hátul 12-es tengelyek, a méretes forgáspontok és a rendesen megépített középrész alátámasztja a Jürgen Falke vezetőmérnök által elmondottakat. Széljegyzetként elmondhatom, hogy kedvelem őt. Egyenes korrekt német csávó. Nem vetít óriási marketing dumákkal és elismeri a múltbéli tévedéseiket, hibáikat. Ebben a szakmában ritka mint a fehér holló. Nem olyan régen teszteltem ( http://bikemag.hu/magazin/hirek/kicsit-tobb-lett-maradhat-merida-one-twenty-7-800-teszt ) az alu kivitelt (amit szintén lecserélnek jövőre egy jóval könnyebb vázra), így volt összehasonlítási alapom. Ott a legnagyobb gondom a súlya volt. Na itt ez a múlté. A 7.8000-es 12,2 kilót nyomott a mérlegen, ami kiváló érték. A tesztelt 7.800-hoz képest közel két kiló nyereség. És bizony ez a két kiló alapjaiban változtatta meg a gép karakterét. Szerencsére M-es méretű, de 650B-s kerekű tesztgépet fogtam ki. Ugyan kíváncsi lettem volna milyen a 29-es, de az elmúlt évek tapasztalatai szerint 130 mm-es rugóút fölött nekem a 177 centimhez és a bringázási stílusomhoz a kisebbik kerékméret az ideális. Ez a One-Twenty egy állat. Fölfelé is simán tekerhető, akár a köves, technikás meredek ösvényeken is, pedig a Pike villa beépítési magassága kicsit megemelte a gép orrát. De nem a Merida az első aki ugyanabba a vázba kínál 130 mm-es, és 150-es villát is. És a rendszer működik. Lefelé simán megvan az enduro feeling. Nagyon gyors, bárhol átmegy, és a szélesebb első gumik megadják azt a plusz tapadást amire szükség van ehhez a tempóhoz. Cserébe eltűnt a sárférőhely. Ez a bringások 99%-nál nem fog gondot okozni, de azért ha esőben indulnál vele maratonon, akkor legyen tartaléknak a garázsban egy 2.25”-os cseregumid! Mára megtanultam: olyan, hogy mindenre jó bringa nem létezik. Ez sem az, de nagyon közel áll hozzá. Ha azt nézem, hogy egy átlagos felhasználó túrázik, néha elindul 1-1 maratonon, egy évben egyszer kimegy az Alpokba tekerni, esetleg befizet egy transalp túrára, akkor ezekre mindre alkalmas a One-Twenty. Némi bike parkozás még belefér a felhasználási területébe. És mindehhez örökélet garit ad a vázra a Merida! Deal? Yes! A jövő éves bringák előrendelhetőségéről és a beérkezésekről a hazai forgalmazó, a BikeFun Kft. weboldalán (www.bikefun.hu), vagy a kedvenc Merida dealerednél (http://www.bikefun.hu/dealers/merida) találsz majd információt! A tesztelt bringa várható fogyasztói ára 1.390.000 Ft.
↧
↧
Ritchey-teszt versenyen: az acél próbája a Salzkammergut Trophy-n
Nem mindennapi teszt következik, ugyanis a Salzkammergut Trophy-n éles bevetésen lehetett kipróbálni a Ritchey jóvoltából a legendás acélvázas mountain bike-ot, a P-29ert!
↧
Cube Access WLS GTC Pro kerékpárteszt: csajos monti versenyzésre, sportolásra
Sportolni, versenyezni, vagy csak jókat kikapcsolódni változatos terepen… A Cube Access WLS GTC Pro ilyenekkel kecsegteti a bringásokat, pontosabban a bringás lányokat!
↧
Trek Stache és Farley kerékpárteszt: Godzilla vs Alien, azaz 29+ vs 26 fat
Nem mindennapos összehasonlító tesztet készítettünk a Trek sajtótáborban. Megnéztük mennyire életképes az új 29+ kerékszabvány a 26-os fatbike-hoz képest. Az eredmény részben meglepő lett, részben igazolta az elméleti okoskodásunkat. Jöjjön hát a Trek Stache a Farley ellen!
↧
↧
Teszt a vége mindennek, avagy mire jó a Merida Tesztprogram?
Múlt héten a kiemelt Merida kereskedőkkel közösen részt vettünk Visegrádon a „szokásos” Merida Teszt Camp-en. Mivel idén az elektromos bringát kivéve minden 2016-os gépet leteszteltünk év közben, ezért pont azt csináltuk amit mondjuk egy átlagos vevő akinek a tesztprogram szól: összehasonlítottuk a 650B-s One-Twenty-t a 29-essel. Nagyon sok új géppel mentünk idén, de két ugyanolyan gépet sosem tudtunk egyszerre előállítani a kétféle kerékmérettel. Pedig aki 175-180 centi közötti magasságú mint én is, annak nagy fejtörés lehet a megfelelő kiválasztása. És lényeges is! A Merida Tesztprogramnak pont az a célja, hogy első kézből tudj benyomásokat szerezni akár montit keresel, akár országútit vagy esetleg elektromos bringát. Mert ősztől bizony ez is benne lesz a tesztflottában! A 2016-os évben 3 budapesti és 8 vidéki kereskedőt találsz a Merida Teszt Center programjában, és itt az alábbi gépeket tudod szinte egész évben kipróbálni: MTB: –Merida One-Twenty 9.XT Edition –Merida One-Twenty 7.XT Edition –Merida Ninety-Six 9.800 –Merida Ninety-Six 7.800 Országúti: itt karbonvázas gépekből áll a paletta mert a komoly különbséget ezeket tesztelve fogod érezni! –Merida Reacto 4000 –Merida Scultura 6000 –Merida Ride 5000-E E-bike –Merida E-Spresso 600 –Merida Big.7 E-Lite 600 Ahogy már írtam, volt szerencsém a One-Twenty Carbon 7.7000-est összehasonlítani a 7.XT Edition-nel. Előbbi 650B-s kerekeken, utóbbi 29-esen gurul, mivel 2016-tól a Merida a „size specific wheeling” megoldást alkalmazza, azaz S-M vázméretnél 650B, M-L-XL-nél pedig 29”-ossal tudod megvenni. Pont az „átlagmagyar” használ M-eset, ahol mindkét kerék választható. Érdekes volt melegváltásban átülni egyikről a másikra. Kis kerékkel határozottan fickós a gép, kívánja a csapatást, trükközést, de mászáskor nem lehetett semmilyen hátrányát érezni. A 29”-ra átülve mintha tankot kapnál a lábad közé. Mászáskor kívánkoztam vissza a 650-re, síkon kicsit jobb volt a 29, lefelé viszont tényleg gyorsabb. Hiába a fizika ilyen dolog. A nagy kerék átmegy mindenen. Kivéve amin nem. Sajnos nekem az utolsó lejtőn összejött egy komoly esés, így most éppen a kórházi ágyon fekve pötyögöm ezt a cikket. Komolyabb válltörés, így fél évig tuti nem lesz tőlem monti teszt. Persze nem a bringa hibája a dolog, ez ebben a szakmában benne van. Hogy melyik kéne végül? Én szerintem a 27.5”-ost venném. Jó mindenhová és egy bikeparkban sem jönne zavarba. De ez csak az én véleményem. Pont ez a jó a tesztprogramban. Kiválasztod a hozzád legközelebbi Teszt Center boltot, leegyezteted és kipróbálod magad. Hiszen nem én veszem hanem te. Lehet pont az ellenkezőjére vágysz, mint ami nekem (nekünk tesztelőknek) tetszik. Számomra egészen döbbenetes volt az új Shimano Steps elektromos rendszerrel szerelt E-Spresso pedelec, pedig közel 100 ebike-al mentem már életemben. Nem csak a rendszer tudása volt meglepő, hanem az is, hogy milyen komoly gépet építettek köré! De erről egy külön teszt keretein belül írok majd.
↧
GT Zaskar Carbon Expert kerékpárteszt: Hans Rey hardtail-je
Régen járt nálunk GT kerékpár, pedig a mountain bike hőskorában sokak kedvence volt. A GT Zaskar név a cross country versenyzők számára jelentette a csúcsot egykoron, de ma már más irányba fújnak a szelek. Hogy merre? Kiderül a tesztből…
A GT történetével kapcsolatban talán csak a fiatalabbak kedvéért kell pár sort írni, hiszen aki emlékszik olyan legendákra, mint Hans Rey, vagy Juli Furtado, vagy csak hallott róluk, a márka egyet jelent az amerikai hegyikerékpáros életérzéssel. Persze nem csak a régmúltból fűződnek sportsikerek a GT-hez, a keményebb vonalon Gee Atherton éppen idén lett másodszor downhill-világbajnok, valamint nyert már öt világkupa összetettet is.
A GT márka amúgy több mint 40 éves múltra tekint vissza, minden a BMX vonalon kezdődött, tehát a kerékpározás ügyességi szakágában kezdték az ipart, és folyamatosan áthatotta a GT történetét, a most tesztelt GT Zaskar Carbon Expert sem lóg ki a sorból. Olyan innovációkat említhetnénk ezután, mint az i-drive felfüggesztés a GT Lobo-n, vagy később a gearbox használata downhill gépen, de a lejtőzős szektorban a karbon használata szempontjából is úttörő volt a GT.
A legenda szerint Gary Turner, (GT) aki az autóiparban szerzett tapasztalatot, a fiának kezdett BMX vázakat hegeszteni, mert a gyerek túl gyakran összetörte a bringáit. A házilag gyártott váz viszont tartósnak bizonyult és fia sok győzelmet aratott. Persze, hogy ettől kezdve mások is felkérték, hogy építsen nekik is bringát… Aztán jött Hans „No way” Ray, aki a mountain bike-ok születésénél is letette névjegyét, majd Nico Vouilloz, Juli Furtado és a többiek öregbítették a márka hírnevét.
Manapság a rengeteg vázforma között fel sem tűnik a Triple Triangle Design, de annak idején ez adott arcot a GT kerékpároknak, vagyis a támvillákat elvezették – és hozzá is hegesztették – az ülőcsőhöz, majd a felsőcső alsó felébe csatlakoztak be. Ezzel a vázon oldalról három háromszög látszott, a legkisebb a felsőcső, a támvillák és az ülőcső által határolva. Ez nem csak jellegzetessé tette a GT vázakat, de merevebbé, robusztusabbá is.
Tesztünk főszereplője, a GT Zaskar Carbon Expert is Triple Triangle Design-nal készül, mint ahogy az összes merevfarú mountain bike. A Zaskar napjainkban érdekes széria, ugyanis egyszerre találhatunk benne agresszív bringázásra alkalmas trail modellt, ugyanakkor XC gépet is. A két csúcsmodell teljesen más karakterisztikájú, a hasonló váz ellenére is.
A Zaskar Carbon LTD atomtámadást kibíró Rock Shoy Pike villával épül, Race Face cuccokkal, fogalmazhatunk úgy is, hogy merevfarú játékszer Hans Rey bácsinak. A Zaskar Carbon Pro viszont modern cross country versenyzésre is alkalmas hardtail, könnyű Rock Shox Sid XX villával, full XT szettel, kivéve az FSA karbon hajtókart.
A kipróbált GT Zaskar Carbon Expert valahová a kettő közé pozícionálnám felhasználási területét tekintve, de az árszint a két csúcsmodell alatt marad. Jó értelemben régi vágású hegyikerékpárosoknak készült, akik szeretnek csapatni lendületesen a singletraileken, jobban élvezik a lejtőzést, mintsem a minél komolyabb edzésparaméterek – táv, szint stb. – kipipálását, ugyanakkor rendszeresen megfordulnak még XCO vagy maraton rendezvényeken, ahol azért odateszik magukat.
A karbon váznak és a felszereltségnek köszönhetően egy trail bringához képest kimondottan könnyű gépről van szó, viszont a geometria – 69 fokos fejcsőszög, hosszabb felsőcső rövidebb stucnival – a technikás bringázást támogatja inkább, mint az emelkedőkre való minél hatékonyabb feljutást. Bármennyire is úgy néz ki messziről, és a rövid kormányszárat kivéve a felszerelés, valamint a karbon váz alapján is ezt gondolná az ember, a GT Carbon Expert nem egy XC/maraton bringa, hanem egy magas minőségi kategóriát képviselő általános célú merevfarú mountain bike, amivel lehet akár maraton versenyeken is indulni.
Szintén kiemelendő, hogy a GT Zaskar szériához 27,5”-es kerékméret tartozik, ami ugyancsak a technikásabb bringázást támogatja, szemben egy nagykerekűvel, ami bár gyorsabb egy hosszú, rázós lejtőn a maratonon, de kedvenc szűk ösvényeiden a budai hegyekben a 27,5-es jobban befordul a kanyarba. A GT-nél amúgy láthatóan letették a voksot a 27,5”-es kerekek mellett, szinte minden mountain bike ezzel érhető el, kivéve a Karakoram szériát, ami már messze nem ugyanaz a kategória, mint hajdanán, gyakorlatilag túra mountain bike-okról beszélünk.
Visszatérve a GT Zaskar Carbon Expertre, egy rendkívül játékos és emellett könnyű bringával van dolgunk, tényleg remek választás a magyar hegyikerékpáros terepekre, például a budai hegyekbe, ahol én próbáltam. Rendkívül direkt, precíz a kormányzás lejtőn, könnyen kiemelhető bármikor a bicó, ráadásul elég jól csillapít hátul is a karbonváz. Mondom ezt úgy, hogy a nyeregszár ennek az ellenkezője, egy hajlított karbon nyeregszár tovább fokozná a komfortot.
Ha már alkatrészcserékről van szó, nem tudtam megállni, kipróbáltam egy 100 mm-es XC-kormányszárral is, és egyből cross-country-sabb lett. M-es méretben viszonylag hosszú a felsőcső (610 mm), tehát XC-s stucnival mászáshoz is ideális pozícióba kerül a kormány. Persze a 69 fokos homlokcső miatt kiállva tekeréskor még így is be-becsuklik kicsit jobbra-balra, de ez már megszokható. A saját stucnival azonban engem kicsit zavart az „ölbe vett kormány” felfelé.
Lássuk a további felszereltséget, kezdjük azzal, ami jó! A Rock Shox Reba RL Solo Air villa nem igényel különösebb kommentárt, már többször leírtuk, hogy szeretjük, minden szempontból ideális a gépbe. A Shimano SLX fékek is több mint tökéletesek, kivéve a hozzá tartozó tárcsákat, ami hajlamosak elhajlásra. Szerintem ha valaki ilyen bringát vesz, egy pár Shimano Ice Tech tárcsába érdemes beruházni, azzal verhetetlen lesz az SLX. A fékkel kapcsolatban nem tetszik a láncvillán a kábelvezetés. Pont bele tud akadni a cipő sarka, elegánsabb lett volna tovább vezetni a kábelt a láncvilla felső részén.
A Shimano Deore XT váltórendszer tökéletesen működött, pedig nem full XT. A váltók, váltókarok igen, de a fogsor egy 11 sebességes Sunrace, hatalmas áttételtartománnyal, 11 fogtól 42-ig. Akik ilyen mountain bike-ot vesznek, valószínűleg a széles tartománynak jobban hasznát veszik majd nálam és elégedettek lesznek. Nekem ha van kistányér és nagytányér elöl, bőven elég volna a 36-os legnagyobb fog, de mégis inkább „feature”-ként említeném ezt a sort. Más kérdés, mennyire kopik a Sunrace, ennek eldöntésére nem volt elég néhány bringázás.
Szintén kilóg az XT hajtásláncból az FSA V-Drive hajtókar 38-24-es kiosztással, ez az XT-nél egy kategóriával alacsonyabb szintet képvisel. Ennek ellenére működésére nem volt panasz, a kérdés – hasonlóan a Sunrace-hez – meddig bírják a tányérok? A kiegészítők – kormány, stucni, nyeregszár – is FSA V-Drive alumínium termékek, ezek cseréjével is lehet majd később tuningolni, tömeget faragni.
A kerekekre tekintve is jól kezdődik minden, a ballonos, 2,25-ös Schwalbe Racing Raplh-ok telitalálatnak bizonyultak általános XC/trail felhasználásra, elöl egy hasonló Rocket Ron-nal sárban sem adódhatna gond. A Stan’s Notubes Rapid felnik belső nélküli használatra is alkalmasak, ha valaki megveszi a kerékpárt, érdemes is megcsinálni az átalakítást. Az agyak a kerékpár árszintjén alulmutatnak elöl noname, hátul Shimano Deore.
Összességében egy nagyon jól kihasználható karbon merevfarú mountain bike-ról van szó, ráadásul akinek jelent valamit a GT embléma, biztosan ezért is szeretni fogja. A kerékpár idővel tuningolható is, hiszen a főbb fix alkatrészek – váz, villa, fékrendszer, váltók – remek alkatrészek, tulajdonképpen a fogyóalkatrészeken spóroltak. Ha elkopik a sor, lánctányérok (hajtómű), féktárcsák, érdemes jobbra, könnyebbre cserélni, utóbbi igaz a kiegészítőkre is.
↧
Merida BIG.7 E-LITE 600 kerékpárteszt: a Merida E-lső támadása
Először támad a Merida Magyarországon elektromos rásegítéses kerékpárokkal, és egyből szabadidős hegyikerékpározásra, valamint túrázásra közlekedésre is kínálnak bringát. Mi a kiváló túra mountain bike-ot, a Merida BIG.7 E-LITE 600-at kaptuk meg tesztre.
↧
Mondraker Dune Carbon XR kerékpárteszt: Jobb-e a karbon az alunál?
9000 euró. A Mondraker Dune csúcsmodelljének bemutatásakor ez volt az az adat, amivel a legtöbbet foglalkoztak a fórumokon.
↧
↧
KTM Myroon 29 Elite kerékpárteszt: Megveszed, megszereted, fejlesztheted!
A nyári mustrák után, amikor az új 2016-os KTM csúcsmodelleket is megismerhettük, most egy jó ár/érték arányú specifikációval megvásárolható KTM Myroon merevfarút teszteltünk, ami bizonyos szempontból még mindig felső kategóriás kerékpár.
↧
Trek Procaliber 9.8 SL kerékpárteszt: egy fényévvel jobb!
Nagyon jó volt újra egy világszínvonalú rakétán ülni, amit Emily Batty vagy Sergio Mantecon Gutierez is használ a világkupákon. Bár a Trek Procaliber 9.8 SL egy merevfarú XC versenygép, és ma 2015-ben a mountain bike-ról inkább a legjobb fullyk jutnak eszembe, de mit ne mondjak, ezt meg tudnám szokni!
↧
Trek Top Fuel 9.8SL kerékpárteszt: túl a csúcson
A Trek Top Fuel 9.8SL-hez hasonló csúcs cross country/maraton össztelós bringák piaca hazánkban finoman szólva sem áll a helyzet magaslatán, köszönhetően a versenyek évek óta hanyatló színvonalának és az egyre kevesebb indulónak.
↧
KTM Fat Flea kerékpárteszt: Ne bonyolítsuk túl!
A fatbike akkor jó ha nincsen túlbonyolítva. Nem kell rugózás hátul, de még elöl sem. Sőt igazából a legjobb egy szíjhajtás lenne Pinionnal, de ne álmodozzunk! A KTM Fat Flea. az osztrák gyártó belépő ducigumisa járt nálunk egy kis móka erejéig.
↧
↧
Ghost Lector LC6 kerékpárteszt: kőkemény versenygép
Lehet nagyot gurítani a merevfarú XC/maraton mountain bike kategóriában váztervezés terén? A német Ghost-bikes-nak a 2016-os Lector modellel sikerült, amit a nemzetközi szaksajtó is egyértelműen alátámaszt.
↧
Cannondale Bad Habit kerékpárteszt: Nem kicsit más!
Villámteszten járt nálunk a már istenített Cannondale Habit ducigumis verziója a Bad Habit. Gondoltam nagy meglepetés nem érhet, hiszen mentem már a karbon kivitelével, oké ez egy kicsit nehezebb lesz mert alu vázas, meg vastagabb gumik... Hát nem jött be! Ez egy teljesen más bringa teljesen más felhasználásra.
↧
Gepida Ruga 1000 29” Active pedelec kerékpárteszt: Kell-e egy combbal több?
Az elektromos rásegítéses kerékpárok elfogadottak lettek a közlekedés, a kerékpáros túrázás, az idősebbek sportolásának segítése terén, ezeken a területeken egyre kevesebben vitatják a létjogosultságukat. De vajon alkalmasak-e a pedelec bringák sport célra, konkrétan mountain bike felhasználásra? Erre voltunk kíváncsiak a mostani teszttel.
↧
Ghost SL AMR 5 kerékpárteszt: all mountain MTB hardtail áron
Nemrég a Bikemagon elkezdtük rendszerezni a mountain bike kategóriákat, a Ghost AMR modellek tulajdonképpen tökéletes támpontokat adhatnának a fullykhoz. A Ghost SL AMR 5 all mountain bringa is pontosan azt tudja, amire a gyártó ajánlja.
↧
↧
Mountain bike teszt: 8 merevfarú, melyek közül megtalálod…
Gondoltunk egyet és a héten lehoztuk az aktuális adag tesztkerékpárunkat Somoskőújfalura, hiszen így 8 merevfarú mountain bike-ot vizsgálhattunk egyszerre. A 8 bringa közel sem hasonló, teljesen különböző árfekvésről beszélhetünk, a lényeg, hogy ezek között a hétvégi túrázótól a profi cross-country versenyzőig bárki választhat számára megfelelőt!
↧
Giant XTC Advanced 29er 1: Az örök klasszikus
A 2000-es évek elején magam is birtokoltam egy Giant XTC Team-et, és egy NRS össztelóst is a Giant palettájáról. Akkoriban a kék színükkel tűntek ki a mezőnyből, ma pedig az aktuális design irányzatoknak megfelelő színezést kapnak. Kíváncsian vártam, milyen lesz tizenpár év távlatából egy karbon Giant XTC 29-es kerekekkel. Nem csalódtam!
↧
Trek Superfly 9.6 kerékpárteszt: Komfortos versenyző
Néhány éve a Trek Factory Racing versenyzői is Superfly-ok nyergében versenyeztek, mióta azonban kijött a Procaliber, azóta a Trek Superfly lejjebb vonult a palettán. És egy kicsit komfortosabb lett.
↧