A Kona 2000-es évekbeli tündöklése bizonyára a legtöbb műkedvelőben kellemes emlékeket ébreszt, akár az XC-s, akár a dirt, akár más extrém vonalról érkeztünk. A gyártó természetesen nem tűnt el, még ha itthon nem is lehetett sokáig elérni őket. Most viszont itt az idő, hogy újra számításba vegyük, a Mahuna 2019 járt nálunk teszten 29-es kerékméretével, lenyűgöző zöld színével és korrekt felszereltségével igyekezett belopni magát újra szívünkbe. A váz 6061-es alumínium ötvözetből készül, geometriája nagyon komfortos, a modern trail irányzat képviselője, kezelhetősége kiváló. Nincsen benne ugyan nagy technikai varázslat, mert bowdenezése a felsőcső alján fut (a szerelők legnagyobb örömére), középcsapágyháza hagyományos menetes, tengelyrögzítései pedig sima gyorszárasak, de például elő van készítve dropper post fogadására, fejcsöve tapered kialakítású és súlyelosztása is kivételes. Lényeges extra, hogy örök élet vázgaranciát is kapunk az egyéves komplett bringára vonatkozó mellé. Ennek a montinak a megalkotásánál egy kicsit visszakanyarodtak a kezdetekhez, és bár azóta a technika és a kerékméretek sokat változtak, a lényeg nem: legyen tartós, jól kezelhető és tartogasson egy jó adag mókát a ridernek. A váz építettsége minőségi munkára utal, szépek és pontosak az alumínium varratok, kellő helyen szolid merevítésekkel. A dizájn viszonylag visszafogott, helyenként akad néhány Mahuna felirat és egy kis minta, a szín viszont elég harsány zöldre sikeredett. Nekem személy szerint nagyon tetszett. Felszereltsége belépő a középkategóriába, akinek sok vehet olcsóbb modellt, akinek kevés léphet még feljebb, bár véleményem szerint nem érdemes alább adni, mert az a tényleges használhatóságot csorbítja. Ezen a szinten 1×10 sebességes Deore váltószettet, négyszögtengelyes FSA Alpha Drive hajtóművet, Rock Shox XC30 teleszkópot, MT400-as Shimano fékeket kapunk lényegében. Kerekei a WTB ST i29 felnijére épülnek, külsőből szintén WTB került rá, név szerint a Trail Boss 29 x 2.25″ bütykös darabjai. Legtöbbjük kiállta az idő próbáját, az átlagos igényeket maximálisan kielégítik, sőt élvezetes időtöltést garantálnak. Az egyszerűbb, de minőségi konstrukció tagadhatatlan előnye a kisebb karbantartásigény, ami lássuk be, sokkal életszerűbb, mint hogy többet tölt a bringa szervizben, mint alattunk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy el kell hanyagolni, csupán azt, hogy megengedőbbek lehetünk vele szemben. A villa a Rock Shox paletta aljáról származó XC30, ami bevált technológiákra épít: bal szárban légrugózás, jobb szárban csillapítás és lockout funkció. Remote vezérlés nincs, bár ez nem is az a kategória, ahol percenként kéne a villa zárása után nyúlni. Üdvözletes lépés, hogy nem olcsósítottak és nem egy egyszerűbb darab került bele, bár rugóút tekintetében nyúlhattak volna eggyel hosszabb darab után is. Mozgása alapvetően finom, de sokat lehetne rajta javítani egy “első szervizzel”. Ennek elvégzését egyébiránt minden komolyabb villával rendelkező tulajdonosnak javaslom az első párszáz kilométer megtétele után, mert a gyártási pontatlanságok, sorják ennek elhagyása mellett későbbiekben komolyabb károkat is tehetnek. Csillapítása fokozatosan állítható agancsos nyuszitól teknősig. Az én preferenciám inkább az erősebb csillapítás, ennek munkásságát jól hallható szuszogás kíséri menet közben. A váltást egy kuplungos Deore hátsó váltó és egy Deore váltókar párosa végzi, elvárható precizitással. Első váltó helyett egy 28 fogas Megatooth fogaskerékkel szerelt FSA hajtómű figyel. Divatos felállás, a 11-42-es fogsorral pedig gyakorlatilag bárhol elmegy. Talán csak síkon lehet kicsit kicsi a 28-as első lánckerék, de bocsássuk meg neki, hiszen terepre termett. A kerekek maguk is viszik bele az életet a kerékpárba, eleve a 29 x 2,25″ gumik élvezetesek, viszont ezen a széles felnin egyenesen első számú jóbaráttá lépnek elő. Ballonosságukból adódóan kiváló komfortérzetet adnak, bütykeiknek hála szélsőséges viszonyok közt is jól tartanak. Tehát átgondolt koncepció az egész, hiszen megbocsátó a kezdők technikai hiányosságaival szemben, de a súly oltárán kell egy kicsit áldozni érte. Ez felfele menetben kicsit hátrányos lehet, de a lejtőn bizonyosan kárpótol minket az elégetett néhány plusz kalóriáért. Kiegészítői saját felmatricázott darabok, mint az a legtöbb gyártónál megszokhattuk. Nincs is velük baj, amíg jó minőségű kiegészítőket választanak. Itt természetesen nincs okunk a fejünket csóválni, mert már ránézésre is bizalomgerjesztőek. A nyereg ráadásul még kényelmes is, ami szériában nem mindenkinél adott. Persze embere válogatja, számomra kellemes élmény volt. Menettapasztalatok: A sloping kialakítás végett a 42 centis nyeregvázcső méretű vázat adták meg “M” méretnek, ezért illik ráülni mielőtt választ az ember. A magam 175 centijével éppen be tudtam állítani, de ki kellett húzzam maximumra a nyeregcsövet. A kerékpár egyáltalán nem volt idegen még első tekerés alkalmával sem. Csak ráülsz és máris otthon érzed magad. Nyilván be kell állítani a kormány dőlésszögét, a fékkarokat és a váltókart, de ezek után nincs más teendő. Kellemes meglepetés a magam részéről, mert már csak a cikkírás közepette néztem rá az árára, magamtól szó nélkül a háromszázezer forintot karcoló kategóriába soroltam volna, miközben bőven alatta van. A merevsége, hajtáshatékonysága, és kényelme egy nagyon kiegyensúlyozott háromszöget alkot, nem igazán lóg ki a képből semmi sem. Jól lehet vele mászni, de még élvezhetőbb a lejtőzés. Agilitása, manőverezhetősége példás, súlyelosztása remek. Minden egyes bucka kéri, hogy emeld meg rajta. Ezekből adódik, hogy a fun-faktor magas, ára teljesen elérhető, és nem csak a fagyizó előtt jó vagánykodni vele, bár a karakteres szín miatt erre is tökéletesen alkalmas. Visszakanyarodva a címre, Hakuna Matata, hangzatos ugye? De lényegében igaz rá az Oroszlánkirály bölcsessége, pont arra való, hogy élvezd az életet, örömködj vele, amikor a nyergébe pattansz, kikapcsolj és ne is gondolj másra. Nekem semmi okom nem volt panaszra a tesztidőszak alatt, ebből számomra az következik, hogy miután birtokodba kerül egy ilyen jószág, hosszú ideig boldog és problémamentes kilométereket tehettek meg együtt árkon és bokron keresztül. És van egy jó hírem. Ez a bringa csak kicsivel kerül többe, mint egy havi magyar átlagbér, egész pontosan 250 ezer forintot kérnek el érte. Persze nem fenékig tejfel, de ezen az áron kiváló ajánlat mindenképp. Ami nekem hiányzott és jó pontot ért volna, az a felnik szegecselése (bár lehet én vagyok az oldschool ilyen szempontból), egy integrált csapággyal szerelt hajtómű, illetve a bringa szinte kéri a 120 mm rugóutas villát. Érthető az is, hogy ebbe a büdzsébe nem fért bele egy bújtatott bowdenezés, ami ugyan esztétikusabb, de más előnye nem igazán van. Hogy mire jó egy ilyen bringa? Ez egy remekbeszabott monti, élvezetes trailekre, hétvégi tekergésekre, felfedezésre, kalandozásra, aktív életmód mellé, határaink próbálgatására, s mindezt úgy, hogy kapunk magunk alá egy olyan hű […]
↧
Kona Mahuna 29″– Hakuna Matata!
↧
Rockrider XC 100 teszt: 27,5″, 27,5″+, 29″, melyiket válasszam?
A Rockrider márkanév nem új keletű a Decathlonnál, már jó ideje minden ami a mtb (kerékpár, alkatrész, kiegészítő, ruha) a francia sportáruházban ezen a néven fut, ennek ellenére a már bemutatott márkázási, termékfejlesztési változás ugyanúgy érinti ezt a szegmenst is, ezentúl a Rockrider termékek fejlesztését is egy külön csapat végzi, akik nem mellesleg elhivatott montisok. A tesztelt XC 100 modellt még a “szétválás” előtt tervezték, de ez nem von le semmit az értékéből, egy több szempontból érdekes kerékpárról van szó. Érdemes egyből belevágni a közepébe, a Decathlon mérnökei egy olyan versenyzésre és túrázásra is használható XC kerékpárt szerettek volna tervezni, ami háromféle kerékmérettel is kompatibilis, bele lehet rakni 27+-os, 27,5″+-os és 29″-os kereket is, és természetesen hozza a francia sportáruháznál megszokott jó ár-érték arányt. A koncepció az volt, hogy a háromféle kerékméret kompatibilitásnak köszönhetően ha veszünk még két kerékszettet a bringánkhoz, akkor bármilyen terepen tudjuk használni azt. Érdekes ötlet, engem mindenképpen kíváncsivá tett, hogy lehet-e egyáltalán ilyen kerékpárt gyártani. A tesztelt modell 29″-os kerekekkel érkezett. A Rockrider XC 100 alapját a 6013 és 6061 triplán húzott alumíniumcsövekből készült váz adja, melyről sokat elárulnak a rajtlévő feliratok. A papucs átmenőtengelyes, 148×12-es agyakkal kompatibilis, a váz kifejezetten egytányéros rendszerekhez készült, a láncvillák pedig a nagyobb merevség és sárférőhely érdekében aszimmetrikus kialakításúak. A 27,5″, 27,5″+, 29″ kompatibilitást a láncvilla belső felén olvashatjuk. A geometriája modern, a felsőcső hosszú, az átlépési magasság alacsony és a fejcső is közepesen lapos. A méretekre mindenképpen érdemes figyelni, mert a nyeregvázcső az adott méretnél megszokotthoz képest egy kicsit rövidebb, ezért előfordulhat, hogy a szokottnál nagyobb méretet kell választanunk. Egy Manitou Markhor 100 teleszkópra bízták a tervezők az ütések csillapítását, a villa levegős rugózással rendelkezik, 100 mm-t mozog, állítható rajta a visszaútcsillapítás és található rajta lockout is arra az esetre ha ki szeretnénk merevíteni. Amikor kezdtem a kerékpározást akkor hatalmas márka volt a Manitou, aztán kicsit eltűnt, és kevés kerékpárban lehetett a teleszkópjaikkal találkozni, ezért érdeklődve vártam, hogy mit tud a Markhor. A teljes hajtásért és váltásért a Sram NX Eagle szettje felel. 1×12-es hajtás elöl 34-es lánckerékkel, hátul pedig egy 10-50-es fogaskoszorúval, lényegében mindenhova elég. Túl sok bemutatást nem igényel ez a szett, mentünk már több olyan bringával, amin ez volt, megbízhatóan, pontosan működő alkatrészekből áll. A fék viszont számomra egy különlegesség, Tektro hidraulikus tárcsafékeket ritkán használhatok, így kíváncsian vártam, hogy hogyan fognak muzsikálni. Az elöl 180 mm, hátul 160 mm-s tárcsákat PM rögzítésű féktestek lassítják és a fékkarokon ott látható a Btwin felirat, amit valószínűleg a frissebb gyártású kerékpárokon már Rockriderre cserélnek. A tesztelt modell 29″-os kerekekkel volt szerelve, de nem akármilyenekkel. Ebben az ársávban kifejezetten jók a Sun Ringle Duroc 30 SRC kerekek, amik ráadásul tubeless ready kompatibilisek, tehát a gyári Hutchinson Toro külsőket lecserélve arra alkalmas külsőkre belső nélkül is tudjuk használni őket. A Decathlon kerékpároknál már megszokott módon a Rockrider XC 100-on is a kiegészítők mind saját márkások, itt a nyerget emelném ki, ami erősen emlékeztet egy Fizik modellre, ami biztos nem véletlen, hiszen a nyereg alján Selle Royal felirat díszeleg, ami a Fizik márka tulajdonosa és gyártója is egyben. A bemutatás után nézzük, hogy milyen használat közben. A nyeregmagasságon kívül csak a teleszkóp beállításával foglalkoztam, a saját súlyomnak megfelelő nyomást fújtam a légkamrába, és ehhez állítottam be a visszaútcsillapítást, amit egyébként a maximumra kellett tekernem. Ami felveti azt a kérdést, hogy egy nálam sokkal nehezebb bringás be tudja-e állítani magának, de itt fontos megjegyezni, hogy én a sok visszaútcsillapítást szeretem, és a csillapítást végző olajat is lehet sűrűbbre cserélni, ami biztosan megoldja ezt a problémát. Az első használatkor egyből feltűnt, hogy magas a bringa súlypontja, amit a geometria táblázat is alátámaszt 29-es kerekek esetén. Nem tartott sokáig hozzászokni, meg különben sem éreztem komoly hátrányát, csak szokatlan volt. Egyébként ez azért van, mert a vázat úgy tervezték, hogy 27,5″-os kerekekkel legyen átlagos a súlypontja és ezen a nagyobb kerekek emelnek. Ez egy szükséges kompromisszum, ha olyan kerékpárt szeretnénk, ami 27,5″ és 29″ kerékméretekkel is kompatibilis. A 27,5″+ méretet szándékosan nem említem, mert az átmérőben gyakorlatilag egy méret a 29″-lal. Ezenkívül a kerékpár jól kezelhető és minden rendben van rajta, abszolút nem áruházi kategória, hibátlanul mászik és lefelé is nagyon stabil (ez részben a modern geometria eredménye), egy teljes értékű XC kerékpár, amivel itthon bárhol el lehet bringázni, akár maraton versenyekre is bátran elvihető és nem fog vele szégyenkezni a gazdája. A váltásról felesleges bármit is mondanom, mert az NX szett teszi a dolgát, de a fékek gondolom már sokakat érdekelnek. A Tektro tárcsafékek működnek, megállítanak terepen is gond nélkül, de azért érezhető, hogy belépő kategóriás fékekről van szó, a fékérzet más, van ereje, de nem az igazi. Ha választhatnék egy belépő Shimano vagy a tesztelt Tektro között akkor az előbbit választanám. A Manitou Markhor teleszkóp elég nagy meglepetés volt, nagyon szépen és aktívan mozgott, sőt nekem már túlontúl aktívan, így mindig zártam amikor nem voltak nagyobb tereptárgyak, ehhez a kormányon található marok lockout kar volt a segítségemre. Annyira nem vált be nekem ez a kar, mert kesztyűben alig éreztem ezt a forgatható szerkezetet és így néha nem tudtam, hogy most bekapcsoltam-e a lockoutot vagy nem. Egyébként ezen már fejlesztenek, jövőre már szélesebb lesz ez alkatrész, ami valószínűleg orvosolni fogja ezt a problémát. Ez tipikusan jó példa arra, hogy a Decathlonban folyamatosan figyelik a felhasználók visszajelzéseit és azoknak megfelelően változtatnak az adott terméken, mert ha még nem mondtam volna, ez a kar egy Decathlon fejlesztésű alkatrész. Amit még nagyon szerettem a Rockrider XC 100-on az a nyereg, kényelmes, pont az én fenekem alá való. Amikor vittem vissza a bringát a tesztről akkor vettem egy pont ugyanilyen nyerget az áruházban a saját bringámra is, gondolom ez mindent elárul róla. Amennyire a nyereg bevált a markolat pont annyira nem, nyomott, fájt rajta a tenyerem, de ez is egyéni ízlés kérdése és pár ezer forintért lecserélhető a kedvenc modellünkre. Amin még változtatnék a kerékpáron azok a gumik, valami alacsonyabb mintás, gyorsabb külsőt tennék rá és természetesen tubeless verzióban, sokat dob a komforton és gyorsabbak is leszünk. Persze a gumi is hitkérdés, bár a tubeless terepen már egy szint […]
↧
↧
Downieville Classic, a legenda, 1500 m szint lefelé egyben
Lake Tahoe-tól északnyugatra haladtunk, erre még sosem jártam, az meg ugye mindig ad egy kis extrát. Ez Kalifornia mélye és legjava. Hatalmas hegyek, érintetlen vadon. Lélegzetelállító természet, hatalmas fenyők, szebbnél szebb tavak és olyan trailek, amiken járva, ha még nem lenne feltalálva biztos, hogy feltalálná az ember újra a montizást.
A cél a bő száz km-re fekvő legendás Downieville Classic trail volt. Erről hallottam már itthon is, de a túrám során több bringás is az erősen ajánlott kategóriába sorolta, de még inkább kihagyhatatlannak jellemezte.
Amcsi léptékben ez épp csak egy dombbal arrébb volt…
A legendás trail 22,5 km lejtő, 1477 m szintvesztéssel, igaz 202 m emelkedéssel sunyin, részletekben. Ez pont elég fárasztó ahhoz, hogy egynél több kört akarj rajta menni egy nap alatt. Nem mondom, hogy lehetetlen csak épp kell hozzá egy komoly kondi. Bár szerencsére a legmagasabb pontja is csak 2200 körül van. Ami azért sokkal könnyebb, mint ha 3000 méterről indulna.
Késő délután érkeztünk, az előző napokban kinézett kicsi, de gyönyörű Snag Lake partjára, itt volt egy kijelölt, ingyenes kemping placc, fantasztikus luxussal, azaz pottyantós wc-vel, igaz más semmi, de ez már így is messze átlag feletti szolgáltatás. Kell is ide, mert sokan vannak ezen a kicsi fás területen. Nagyon le lenne sza… akarom mondani gyalázva, ha csak a bokrok lennének…
Az ilyen kijelölt, kicsit felkapottabb helyeknek van egy nagy hátránya, sokkal nehezebb elbújni mosakodni, de azért megoldottuk. Gyors vacsi, majd menekülés a kocsiba a hideg elől. Rá kell pihenni a legendás trailre.
Jó ilyen környezetben ébredni
Ez a tó is szép volt
Reggeli hangulatkép, indulásra készen
Reggel hideg, viharos szél fogadott, de szokás szerint szikrázó napsütéssel, gyorsan kicsit körbenéztem a parton, majd finoman felmértem a szomszédságunkban táborozó bringás csapatot. Egy jól összeszokott baráti társaság volt Santacruzból, átlagban negyven felett. Próbáltam váltani velük pár szót, mennyire ismerősek erre, mit ajánlanak, merre tartanak, meg hasonló bringás témák. Ők meg, mint errefelé mindenki, szintén nyitottan és érdeklődve fogadtak, így kb 5 perc alap információ csere után annyira összespanoltunk, hogy felajánlották elvisznek a Downieville Classicra, ha már ők is oda tartanak.
Pár perccel a találkozásunk után, már vittek is bringázni
Pedig nem volt könnyű dolguk, a nem kicsi pick up már tele volt bicajjal, de a tetőre még fel bírtuk kötni az enyémet.
Fent kipakoltunk és indult is a hosszú csapatás lefelé. Kb. 6-an voltunk így természetesen nem volt mindenki azonos szinten, de a csapatuk fele hihetetlen gyors volt. Nagyon össze kellett szedjem magam, hogy tartsam a tempót. Ok, nekik segített kicsit a jobb bicaj a jobb gumi és a pálya ismerete, de akkor is fura érzés volt, hogy minden tudásom összevakarva küzdök az elemekkel és nem igazán közeledek, ha meg egy picit is hibázok, azonnal megúszok. Ez azért is volt fura, mert volt köztük, akin egyértelműen látszott, hogy nem annyira pro, de nem félt, eresztette mintha egy Grizzly elől menekülne. Mondanom sem kell ez így azért elég fárasztó is, mikor már nem teljesen a saját ritmusodba mész, hanem nyélen, és nem 3 percet, hanem vagy másfél órát, kisebb pihikkel persze, mikor összevártuk egymást.
A trail maga kicsit más volt, mint amiket Lake Tahoe-nál megszoktam, olyan DH-sabb, mesterségesebb volt. De még nem volt túl tolva, így nagyon élvezetes és változatos maradt. Volt benne minden: panoráma, patak, hatalmas fenyők sziklás részek, rengeteg kanyar, és amit csak el tudsz képzelni. Jó mondjuk nagy ugratók nem, de az pont nem is hiányzott nekem.
Itt egy videó a teljes trailről (nem saját): https://www.youtube.com/watch?v=nf_fbBHfc9U
A tetőre fért már csak fel a bicajom
Mire leértünk már kicsit továbbléptünk a „kellemes fáradtságtól”, „a nem tudom fogni a kormányt” stádium felé. Nekem is oda volt picit a karom, pedig valami csoda folytán nem vagyok alkar fáradós típus szerencsére. A lábaim inkább kivoltak, de mégis energikus voltam még. Így a többiekkel ellentétben nem vártam meg a felszállító buszt, ami elég soká jött volna, ezzel spóroltam is jó pár dolcsit, meg valahogy valami perverz októl vezérelve kívántam még a mászást. Itt persze nem egy fél János-hegynyi visszamászás várt rám, hanem úgy majd 1500 m egyben 2000 m fölé egy Trance-szel. Valahogy akkor mégis jó ötletnek tűnt. Igaz akkor még nem tudtam, hogy tökös gyerekekkel van dolgom, és ha fölfelé nem is akarnak menni, de lefelé még van betervezve mára.
Szerencsére a feltekerés, ami egy sima szűk hegyi aszfalt volt egy nagy hegyi patak partján az olyan szép volt, hogy minden kínom feledtette volna, ha lett volna, de tényleg jól esett így, kimondottan jól esett. Olyannyira hogy bár sorra előztek a bicajos kocsik és felszállító járművek, direkt nem is próbáltam lestoppolni őket (korábban volt már mikor annyira kikészültem, hogy lestoppoltam egy kocsit, hogy ugyan vigyen már vissza a kocsimhoz mielőtt megpusztulok.) Aztán jött egy kisbusz, ami magától megállt, segíteni akart, felajánlotta, hogy elvisz. Ekkorra már kezdtem azért némi vágyat érezni valami hasonló fuvarra így belementem. Jó, ok, tudom az álmos könyvek és a néphiedelmek szerint nem az a leghosszabb élet titka, ha amcsiba beszállsz egy idegen kocsiba, aki magától ajánlja fel neked a fuvart. De egyrészt ugye már tudom, hogy az amcsik nagyon közvetlen és segítőkész emberek és nem kell bedőlni a filmekben látottaknak, másrészt tök szimpatikus fickó volt, kb. egy 60-as hobó. Volt is a furgonban minden, szörfdeszka kettő is, ágy, mászó cucc, bicaj, meg minden földi jó, ami egy ilyen szabad léleknek kellhet, bár ötletem sincs hol szörfözött vele arrafelé… Később, ahogy beszélgettünk kiderült, hogy már nyugdíjas, de korábban a helyi erdészetnek dolgozott és sok trail építésében részt vett. Természetesen ajánlott is párat az én legnagyobb örömömre. Sajna nem tudott végig vinni, másfelé ment, így a végén még tekernem kellett egy szűk órát, na akkor már éreztem, hogy jobb ez így ahogy alakult, nem volt már őszinte a mosolyom.
Patak az út mellet
A táborba visszaérve gyors és sok kaja, kis pihi, napozás és már érkeztek is az új barátok, némi kalória bevitel után már invitáltak is a következő körre, illetve körökre, merthogy most saját kocsival tudunk még két kört is menni. Volt, aki már elfáradt az vállalta sofőr szerepet ehhez.
Ezúttal másik trailt https://www.mtbproject.com/trail/7006093/mills-peak-shuttle-run választottunk, ez még kövesebb, porosabb és durvább volt. A felső fele kimondottan nehéznek minősített öt csillagos trail volt.
A mély por annyira száraz és poros volt egymás mögött haladva, hogy konkrétan nem lehetett rendesen látni. Tartani kellett vagy 100 métert hogy lássak annyit, ami a tempóhoz kellett. Nagyon melós volt, de pont ezért nagyon jó. Mire leértünk már nagyon alacsonyan voltak a nap sugarai, ami tovább rontotta a látási viszonyokat. Sietni kellett vissza, hogy beleférjen még egy kör. Ugyanonnan indultunk, de részben más trailen mentünk. Na ott már tényleg gyakorlatilag alólunk sütött a nap, jóformán semmit nem lehetett látni a talajból, az egyik srác szét is csapta a hátsó gumiját, de nagy nehezen megjavítottuk. Így viszont tényleg alkonyodott mire leértünk. Hatalmas élmény volt. Ez így az igazi, ahogy spontán alakulnak, persze klasszikusan eltervezve, fizetve a felszállításért is hatalmas lehet, de mikor közben barátokra lelsz és az egész napot együtt csapatjátok akkor az megfizethetetlen.
Az idő szorít, lassan alkonyodik, medvék a nyomunkban
Az idő jól lehűlt, ahogy lement a nap, siettünk vissza a táborba, hogy még 10 fokban mosakodjunk, ne 3-ban. Ahogy haladtunk fel a szerpentinen egyszer csak egy medvebocs nyargalt át előttünk, ennek még ők is örültek, vagy nem, de nem mentek el mellette szó nélkül.
Persze a nap ennyivel nem ért véget, miután mindenki tisztába tette magát, hatalmas grillezés, sörözés, gitározás alakult, még egy torta is előkerült. Kiderült az egyiküknek most van a 60. szülinapja. Alig tudtam követni… elképesztő. Ránézésre is letagadhatott legalább 10-15 évet.
Közben kiderült, hogy az egyikük Santacruz legjobb ösvényei lábánál lakik, a másik hobbiból építgeti őket, szóval nagyon benne vannak a helyi bringás életben. Na és a legjobb hogy a srácok meghívtak, hogyha megyek pár nap múlva feléjük akkor mindenképp szóljak és megmutatják a legjobb ösvényeket.
Nem lehet okom panaszra, ami a szerencsét illeti, maga a főnyeremény, mikor helyi bringások guide-olnak.
Hosszú, fárasztó, de tökéletes nap volt. Ahogy ők mondtak, ez az igazi Kalifornia. Ezt szerintem egyszerre értették a napunkra és a környezetre.
Sajnos másnap mentünk is tovább, így utólag már nem is tudom miért, de mentünk, talán jobb lett volna még maradni kicsit…
A következő állomásunk a Volcanic Lassen Nemzeti Park volt, itt ugyan nem bringáztunk, de gyönyörű tavak közt túráztunk itt is, ha érdekel, itt találsz több fotót:
https://www.facebook.com/…
https://www.facebook.com/…
The post Downieville Classic, a legenda, 1500 m szint lefelé egyben first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
Kerékpározás-technikai videósorozat indult!
A Superior Racing Team egy új YouTube csatornát indított, ahol a különféle kerékpáros szakágak hazai képviselői mutatják be adott technikai elemek végrehajtását, melynek köszönhetően a nézők is elsajátíthatják az ezek végrehajtásához szükséges tudást. Egyelőre a MTB szakág videói kerültek fel Búr Zsoltnak és Dancsuly Dávidnak köszönhetően, de hamarosan a többi szakág is a terítékre kerül. A csapat közleményét alább olvashatjátok.
“Örömmel tudatjuk a bringások közösségével, hogy a Superior Racing Team elindította az új ingyenes YouTube csatornáját, mely kifejezetten a különféle szakágak kerékpáros technikai tudás szakszerű bemutatására jött létre.
Első körben a MTB-os technika kisfilmjeivel indult a csatorna, de rövidesen követik az országúti, BMX, Triál, Cyclo-Cross, DH stb. szakágak technikai videói is.
Az élet szülte ezt a típusú programot edző és tanítvány között, hiszen március közepe óta nincs lehetőség a hagyományos kontaktusokkal járó edzések megtartására. A Superior csapat szakemberei, edzői az első naptól kezdve, napi rendszerességgel adnak feladatokat a különböző korosztályoknak erőnléti, állóképességi és technikai videók keretében, melyek elvégzéséről folyamatos visszajelzést kapnak, hogy azt értékelhessék egyénre lebontva… Az eltelt 1 hónap gyakorlata alapján nagyon pozitívok a visszajelzések gyermektől, szülőtől egyaránt.
Más egyesületek megkeresésén és a belső sikereken felbuzdulva döntött úgy a Superior szakmai csapat Búr Zsolt, Dancsuly Dávid vezetésével, hogy tudásukat minőségi videók keretében megosztják mindenkivel. A csatorna hetente 2-3 új technikai videóval bővül folyamatosan.
Jelen nehéz helyzetben óriási segítség ez minden kerékpárosnak, de elsősorban az utánpótlásnak, hogy otthon is gyakorolhassák a technikai alapokat, feladatokat immáron hazai, elismert instruktorok segítségével… Természetesen a hagyományos edzéseket, edzőkkel-szakemberekkel semmi nem pótolhatja, de elősegítheti, hogy a motivációját senki ne veszíthesse el…
A BikeNet csatorna fontos célja, hogy az egyes szakágakhoz kapcsolódó technikai videókat, minden esetben a szakág leghitelesebb képviselői mutassák be, így találkozhatunk majd a csatornán több neves sportemberrel is.
Remélhetőleg minél több gyermek -a videók láttán is- kedvet kap a bringasport kipróbálásához és jelentkezik a hozzá legközelebbi utánpótlás csapatnál…
Iratkozz fel a BikeNet csatornára, hogy rendszeresen értesítést kapj az új technikai videók feltöltéséről!”
The post Kerékpározás-technikai videósorozat indult! first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
Shimano újdonságok: Új mindent vivő 1×12-es Deore szett
Évről-évre csúsznak lefelé a fejlesztések a Shimanonál, mostanra elérkeztünk arra a szintre, hogy az mtb középkategóriás szettje a Deore is 1×12 sebességes lesz, mellyel várhatóan ár-érték bajnok lesz a gyártó kínálatában. Emellett lesznek új 10-es és 11-es Deore szettek is hasonló technikai tartalommal a sok sebességet nem kedvelőknek.
Május 7-én jelentette be a Shimano az újdonságait, melyek között mindenképpen a legnagyobb dobás az új, 1×12 sebességes Deore szett, mellyel már az SLX szett alatt is elérhető lesz a 12 sebesség a japán gyártó kínálatában ezzel felzárkózva a konkurenciához. Az új Deore szett 6100-as sorozatszámot kapott és a Shimanotól megszokott módon a nagytestvérek (XTR, XT, SLX) technikai tartalmát örökölte meg kissé olcsóbb kivitelben, mellyel várhatóan az egyik legjobb ár-érték arány szett lesz a piacon. Nézzük, hogy mit tud az új Deore!
Egyelőre csak egytányéros hajtóművel lesz elérhető az új 6100-as Deore szett (bár 12 sebesség mellett nem is kell több – szerk.) és 30-as vagy 32-es lánckerekekkel, illetve 170 vagy 175 mm-es hajtókarhosszal lesz kapható az új hajtómű. Ezenkívül háromféle q-faktor (pedál-pedál távolság) közül választhatunk attól függően, hogy milyen vázat használunk, az FC-M6100-1 a megszokott 172 mm-es q-faktorral rendelkezik, ez a normál 142 mm-es vagy 148 mm-es papucstávolságú vázakhoz ajánlott, az FC-M6120-1 178 mm q-faktorral a 148 mm-es papucstávolsághoz készült, míg az FC-M6130-1-et a 181 mm-es q-faktorral a 157 mm-es papucstávolságú vázakhoz tervezték. Tehát az új Deore hajtómű az MTB kerékpárok jelentős részével, még az extrán széles gumisokkal is, kompatibilis lesz.
A hajtóműhöz szorosan kapcsolódik a fogaskoszorú és a lánc, az új Deore 12 sebességes sor (CS-M6100) 10-51-es kiosztással érkezik és Microspline agyakkal lesz kompatibilis, természetesen a Shimano ígéretei szerint jobban fog váltani akár terhelés alatt is, mint bármelyik eddig Deore szett. A sorhoz a CN-M6100 lánc készült, mely szintén fel van vértezve az összes technológiával, amit a felsőbb kategóriákban megszoktunk.
A hátsóváltó (RD-M6100) természetesen a 10-51-es fogaskoszorúval kompatibilis és nem meglepő módon megkapta a Shadow RD+ technológiát, melynek köszönhetően jobban tartja a láncot és a 13 fogas görgővel párosítva kisebb az esély a láncleesésére, ami az egytányéros rendszereknél kifejezetten fontos. A váltókar (mert csak egy van belőle) az XTR, XT és SLX szettnél használt I-SPEC EV rögzítéssel rendelkezik, így egész széles határok közt személyre tudjuk szabni a helyzetét a kormányon, 14 mm-t mozgatható oldalirányban és 10 fokot forgatható a konzolon.
A fékeket teljesen újratervezték az új Deore szettnél, ráadásul elérhető lesz 2, illetve 4 dugattyús verzióban is, az utóbbi elsősorban az enduro/trail bringásoknak készül, ami arra utal, hogy a Shimano ezzel a szettel nem csak az XC, maraton, túra bringásokat szeretné megszólítani, hanem az extrémebb vonalnak is olcsóbb alternatívát szeretne nyújtani.
A szett az SL-MT500 dropper post karral teljes, ami a már fent említett I-SPEC EV rögzítéssel érkezik, tehát egész jól beállítható lesz a kormányon.
Új 10-es és 11-es Deore szettek
Nem csak a 1×12 sebességes szettekre áhítozóknak fejlesztett jó árú Deore szetteket a Shimano, hanem a 10 és a 11 sebességes rendszereket szerető felhasználókra is gondolt a japán márka. A 12 sebességes 6100-as Deore mellett megjelenik 1×11 és 2×11 verzióban az 5100-as Deore és 1×10 illetve 2×10 verziókban a 4100-as Deore.
1×11 sebesség mellett elöl 30-as vagy 32-es lánckerék közül választhatunk, míg hátulra 11-51-es sort tudunk felrakni, 2×12 sebesség esetén pedig egy 26-36-os hajtómű mellé a 11-42-es sort választhatjuk. A 10-es rendszer esetén is hasonló lehetőségeink vannak, mindössze a 11-51-es sorról kell lemondanunk, helyette a 11-46-os elérhető. Érdekesség, hogy a hátsóváltó nem a hátul lévő sebességek számától függ, hanem az elöl lévőktől, ez úgy fordulhat elő, hogy ugyanaz a két váltó húzási aránya, így elöl egy lánckerék esetén az RD-M5100-as hátsóváltót tudjuk használni, mert az kapta meg a Shadow RD+ technológiát, míg két tányéros hajtóműhöz az RD-M4100 is választható. Egyébként a hátsóváltókon kívül a hajtásrendszerek más elemei nem csereszabatosak egymással a 10 és 11 sebesség esetén.
A 11 sebességes szetthez nem fejlesztettek külön fékeket, ezért az M5100-as szetthez a 12 sebességes rendszer fékeit ajánlja a Shimano, míg az M4100-hoz készültek kicsit egyszerűbb fékek szintén 2, illetve 4 dugattyús verzióban, amiből a 4 dugattyús verzió valószínűleg a piac legolcsóbb trail/enduro féke lesz és ha hozza a gyártótól megszokott minőséget akkor esélyes, hogy “best buy” fék lehet.
További MTB újdonságok
A Deore szetteken túl is vannak még újdonságok, például többféle láncvonallal fog készülni az 1×12 sebességes XTR hajtómű, hogy mindenki megtalálja a saját vázához megfelelőt, innentől lesz 157-es papucstávolsághoz 56,5 mm láncvonalú típus.
Ezenkívül lesz új 12 sebességes MICROSPLINE kompatibilis WH-MT601 tubeless kerékszett is 27,5″ és 29″ verziókban is, ami valószínűleg az új 12 sebességes Deore szett miatt kerül piacra. Ezenfelül a belépő kategóriában is megjelennek a MICROSPLINE agyak az MT401 és MT410 személyében, az előbbi a gyorszáras vázakhoz készül míg az utóbbi az átmenő tengelyesekhez.
Említésre méltó még, hogy az XTR, XT és SLX fékek innentől elérhetőek lesznek Flat Mount verzióban is.
Végül pedig nem szabad megfeledkezni arról, hogy lesz új Alivio és Tourney szett is.
The post Shimano újdonságok: Új mindent vivő 1x12-es Deore szett first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
↧
Új időpontban és helyszínen a 2020-as MTB világbajnokság
A 2020-as összevont szakági MTB világbajnokság új időpontba és helyszínre került, a június végi németországi albstadi rendezés helyett, október elején az osztrák Leogangban kerül sor a világ legjobb montisainak versenyére.
Boris Beyer/RedBull Content Pool
A koronavírus-járvány a nemzetközi MTB versenynaptárat is teljesen felborította, gyakorlatilag el sem tudott kezdődni a szezon, legalábbis a nagyobb versenyek mind elhalasztásra kerültek vagy rosszabb esetben elmaradtak. Akárcsak az országúti versenynaptárat úgy az MTB versenynaptárat is teljes egészében újra kell tervezni, melynek első államosa szintén megtörtént (akárcsak az országúti szakágban) és elkészült az új 2020-as MTB világkupa naptár és az MTB világbajnokságok helyszíne és időpontja is véglegesítésre került.
Várható volt, hogy az eredetileg az olimpia miatt előrehozott MTB világbajnokságot nem június 26.-28. között rendezik, hanem később, viszont a helyszín is változott, Albstadt (Németország) helyett Leogangba (Ausztria) költözik a VB, ráadásul október 5.-11. között egy összevont szakági MTB világbajnokságot fognak rendezni. Egy helyen lesz a Pump Track, a DH, az XCO, az XCR és az E-Mountain Bike világbajnokság is.
A világkupa időpontjai is jelentősen változtak, lényegében két hónapba kell belesűríteni az összes versenyt, amit egész évre terveztek, így elég durva terhelést fognak kapni a világsztárok, gyakorlatilag minden hétvégén egy világkupafutamon fognak rajthoz állni és kifejezetten érdekes, hogy lesz olyan egymást követő hét, amikor a verseny helyszíne nem fog változni, azaz ugyanaz a helyszín fogja vendégül látni a versenyzőket.
Így néz ki a 2020-as Mercedes-Benz UCI Mountain Bike Világkupa naptár:
Szeptember 5-6.: Lenzerheide, Svájc (XCO / DH)
Szeptember 12-13.: Val di Sole, Olaszország (XCO / DH)
Szeptember 19-20.: Les Gets, Franciaország (XCO / DH)
Szeptember 29-október 4.: Nove Mesto na Morave, Cseh Köztársaság (XCO) – két forduló
Október 15-18.: Maribor, Szlovénia (DH) – két forduló
Október 29- november 1.: Lousa, Portugália (DH) – két forduló
The post Új időpontban és helyszínen a 2020-as MTB világbajnokság first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
Buzsáki Virág és Palumby Zsombor győzedelmeskedett az idei Kanizsa kupán
Buzsáki Virág és Palumby Zsombor (mindketten az SVS Pro Team versenyzői) győzelmével zárultak az Elit kategóriák a vasárnap Nagykanizsán megrendezett olimpiai-krossz magyar kupafutamon. Az U19-es korosztályban is csapattagok állhattak fel a dobogó legfelső fokára, hiszen míg a lányok versenyét Bokros Csenge Anna nyerte, addig a fiúknál Baranyi Dávid Áron (mindketten a Limitless Team – XCO Nagykanizsa versenyzői) győzedelmeskedett.
Az eseménynek ezúttal is a város szélén található – a Csónakázó-tó közvetlen szomszédságában épített – nemzetközi szintű mountain-bike park adott otthont. A versenyzőknek a rendkívül technikás – ugratókkal és sziklakerttel tarkított – útvonal adta kihívásokon kívül a harminc fok feletti hőséggel is meg kellett küzdeniük.
Parti András
A férfi Elit futam első helye, ahogy az várható volt, Parti András és Palumby Zsombor között dőlt el. Mindketten kiválóan kapták el a rajtot és a verseny feléig fej-fej mellett haladtak. Az utolsó pár körön azonban az újdonsült maraton országos bajnok Palumby Zsombor ritmust váltott és meglépett üldözőjétől, a korábbi hetekben kisebb betegséggel küszködő, ezért nem 100%-os formában versenyző Parti Andrástól és magabiztos 2,5 perces előnnyel ért célba. A dobogó harmadik fokára a Cube-Csömör versenyzője, Szatmáry András állhatott fel.
Palumby Zsombor
A Szerencsejáték Zrt. támogatásával megvalósuló kanizsai verseny egyben az augusztus 16.-i zalaegerszegi XCO országos bajnokság főpróbája is volt, ahol tovább folytatódhat Palumby és Parti csatája az Elite férfiak mezőnyében. Ezúttal azonban már az országos bajnoki cím lesz a tét.
The post Buzsáki Virág és Palumby Zsombor győzedelmeskedett az idei Kanizsa kupán first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
XCO világkupa Nove Mesto 2020: húszéveseké a világ! – Vas Kata Blanka 5. hely!
Idén a nemzetközi járványhelyzet miatt szeptember végén, október elején indult el a hegyikerékpáros szezon, a 40. héten rögtön két fordulóval Csehországban. Az első versenyeken meglepő eredmények születtek. Az elit nőknél Loana Lacomte, a férfiaknál pedig Simon Andreassen nyert, míg a magyarok közül Vas Kata Blanka szerepelt a legjobban, akik a WU23-as nők között az 5. helyet szerezte meg.
Több, mint egy év telt el az előző világkupa futam óta, így nehéz volt megtippelni, ki milyen formában várja a futamokat. Az idei rövid szezonban nincs világkupa összetett pontverseny, futamgyőzelmekért és UCI pontokért küzdenek a versenyzők, továbbá egyes nemzeteknél az eredmények beszámítanak az olimpiai kvalifikációba.
A csehországi helyszín méltán közkedvelt a versenyzők körében, melyben komoly szerepet játszott, hogy emberek tízezrei álltak a pálya mellett, idén viszont szurkolók nélkül rendezik a futamokat.
Short Track
Az időpontválasztás hátránya az első, keddi short track versenyen rögtön megmutatkozott, a versenyzők 10 fokban és esőben várták a startot…
Nők
A hölgyek mezőnyében rögtön egy nagy hiányzóval kellett számolni, a korábbi világbajnok Catharine Pendrel (Clif Pro Team) babát vár, így az idei szezont kihagyja. Felépült viszont téli horrorbukásából Jolanda Neff (Trek Factory Racing), valamit az év elején ismét artéria műtéten áteső Pauline Ferrand-Prevot (Canyon-SRAM ) is rajthoz állt.
A keddi rövid verseny elején Ferrand-Prevot, Annie Last (KMC-Orbea), Jenny Rissveds (Team 31), Kate Courtney (Scott SRAM) és az első éves felnőtt Evie Richards (Trek Factory Racing) vezették a mezőnyt.
Az utolsó körre fordulva Evie Richards vezette a mezőnyt, és a végén sprint döntött az első helyről, amit a brit lány nyert meg Ferrand-Prevot-val szemben. Benkó Barbara a 23. helyen végzett.
Férfiak
Az elit férfiak mezőnyében Mathieu van der Poel nem állt rajhoz, így az egyik legesélyesebb versenyző hiányzott erről a futamról. A lengyel Wawak vezetett az első körökben, de Avancini is az élmezőnyben bringázott. A harmadik körben Jose Gerado Ulloa Arevalo jött előre miközben a 4. körben Avancini és Schurter elesett, mellyel mindkettőjük győzelmi esélyei elszálltak. Colombo, Koretzky és Flückiger vezetésével indult az utolsó kör és végül Koretzky vezetésével értek a célegyenesbe, ahol a mexikói versenyző nyerte a sprintet, Koretzky és Marotte előtt.
Csütörtök
Cross-country
4,2 km, 130m szintemelkedés
Az elit nők versenyében Ferrand-Prevot, Courtney, Terpstra, Richards, Lecomte, Frei és Stigger szakadtak el a startkörben, közülük Pauline és a fiatal francia Lecomte hagyták ott a többieket, míg az üldözőcsoportra Lena Gerault ért fel. A 3. kört a két francia közösen kezdte, majd Lacomte leszakította a világbajnokot. Innentől előnye végig növekedett és hibátlan versenyzéssel elsőként ért célba élete első felnőtt világkupa-futamán.
Az utolsó emelkedőn Terpstra utolérte Ferrand-Prevot-t és a lejtőn megelőzte, így előbbi másodikként, utóbbi harmadikként zárta a versenyt. Benkó Barbara a 24.-ként végzett ebben a futamban.
Férfiak
A startkört Avancini vezette fel, ezt követően Milan Vaderrel váltották egymást az élen. A második körben a keddi short track futamot megnyerő mexikói versenyző és a román bajnok Vlad Dascalu is buktak, térdsérülés miatt egyikük sem tudta folytatni a versenyt. A harmadik körben ismét összeért a mezőny, 12 másodpercen belül 11 versenyző követte egymást. Ezt követően ismét Vader, Avancini tudott ellépni, csatlakozott viszont hozzájuk Andreassen, Marotte és Tempier is. Ezt követően ismét a holland bajnok szakadt el, ezúttal Simon Andreassen társaságában. Az utolsó körre végül Maxime Marotte társaságában fordultak hárman. Közülük a dán bajnok játszotta ki legjobban a kártyáit, az utolsó emelkedőn leszakította a Cannondale csapat versenyzőjét, majd előnyét a lejtőn tovább növelve élete első felnőtt világkupa-győzelmét ünnepelhette.
The post XCO világkupa Nove Mesto 2020: húszéveseké a világ! - Vas Kata Blanka 5. hely! first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
XCO világkupa Nove Mesto 2020/2: világbajnokok bizonyítási kényszerben!
A héten másodszor, világkupa futamokra került sor Csehországban. Vas Kata Blanka ismét remek eredményt hozott, 6. lett WU23-ban.
Short Track
Szinte egy többnapos versenynek is betudható volt a 40. hét a világ legjobb hegyikerékpárosainak, a csütörtöki XCO megmérettetés után pénteken ismét rajthoz álltak, short track futamokat rendeztek. Valamelyest javult az idő, valamit jelentősen száradt a pálya, így a sorozatterhelés ellenére is gyorsabb futamokat láthattunk.
Evie Richards bukása a short track verseny utolsó körében
Nők
Akárcsak kedden, ismét Pauline Ferrand-Prevot, Kate Courtney (Scott-SRAM) és Evie Richards (Trek Factory Racing) kontrollálták a mezőnyt a futam során. Egy körrel a vége előtt Courtney támadott, de nem tudott elszakadni a bolytól. Az utolsó körre Richards fordult volna az élen, de a visszafordítóban elcsúszott és ezzel több helyet visszaesett.
Evie Richards és Pauline Ferrand Prevot harcban a győzelemért
Az angol versenyző fél kör alatt visszaküzdötte magát az első helyre és élről vezetve nyerte meg a sprintet. A másodikként végző világbajnok francia nem volt teljesen elégedett, úgy érezte, hogy ellenfele egyre közelebb szorítja őt a kordonhoz. Végül a verseny hevében forró indulatokat félretéve tisztázták a helyzetet. Harmadikként az osztrákok szupertehetsége, a mindössze 20 éves Laura Stigger (Specialized) végzett. Benkó Barbara (Ghost) a 28. helyen fejezte be a futamot.
Férfiak
Az elején akár úgy is tűnhetett, mintha a keddi verseny ismétlését néztük volna, a lengyel Wawak (Kross) ismét meglépett a mezőnytől. A második körben aztán Henrique Avancini (Cannondale) gyorsan megunta, hogy más van az élen és felhúzta a mezőnyt az egy fős szökésre. A verseny második felére felért az élmenyre a keddi győztes Ulloa Arevalo is, annak ellenére, hogy egy nappal korábban mentő vitte el a pályáról térdsérülés miatt.
Avancini short track győzelemmel hangolt a vasárnapi XCO futamra
Már mesébe illőnek tűnt a történet, egészen addig, míg az emelkedőn hozzá nem ért Nino Schurter (Scott-SRAM) kerekéhez, ami egy pillanatra megvezette őt és épphogy elkerülte a bukást, de hátracsúszott. A győzelem végül ismét egy dél-amerikai versenyzőké lett, Avancini nyerte a sprintet Thomas Litscher (KMC-Orbea) és Maximilian Brandl (Lexware) előtt.
A csütörtöki XCO versenyen második Marotte (Cannondale) szerencsétlenül járt, összeakadt más versenyzőkkel, így a vasárnapi versenyre csak a mezőny közepéről vághatott neki.
Cross-country
Az U23-as korosztály versenyeit szombaton rendezték, a lányok futamát az a holland Ceylin del Carmen Alvarado nyerte, aki nem mellesleg a regnáló felnőtt cyclocross világbajnok is. Vas Kata Blanka ismét remekelt, a 6. helyen ért célba, Schmidel Regina a 32. lett.
Az U23-as fiuk versenyét a szintén cyclocross világbajnoki címmel (U23) büszkélkedő Thomas Pidcock nyerte.
Nove Mesto XCO pálya, 2020 második futamára apróbb módosításokkal
A kissé átalakított pálya ezúttal 3,9 km hosszú volt, és egy szintemelkedés is csökkent, körönként 117 méterre.
Nők
A világbajnok nem bízta a véletlenre ezúttal, Pauline Ferrand-Prevot gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, akárcsak 2014-ben.
Ferrand-Prevot szivárványszínű trikóban, rajt-cél győzelmet aratott
Anne Terpstra végig lőtávolságon belül követte a franciát, de nem sikerült felérnie rá, így meg kellett elégednie a második hellyel. Loana Lecomte bizonyította, hogy a csütörtöki győzelem nem a véletlen műve volt, vasárnap bronzéremmel zárt.
Benkó Barbara nem ért célba.
Férfiak
A rajtot követően nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen más versenyt láthatunk, mint kedden, a világbajnok Nino Schurter már kezdetektől elkezdte kontrollálni az eseményeket. Meglepetésre a startkört a brazil Cocuzzi zárta az élen, majd defekt miatt hátracsúszott. Az élen a futam során végig a világbajnok, és első győzelmüket remélő kihívói diktálták a tempót. Milan Vader és Viktor Koretzky (KMC-Orbea) mindketten többször az élre álltak, míg Avancini próbált tartalékolni és leginkább Schurter-re figyelve utazott a csoportban.
Avancini elérte célját, XCO világkupa versenyt nyert
Az utolsó előtti emelkedőn Schurter és Vader elszakadtak, de a végső mászáson Avancini a „B” pályaszakaszon visszaelőzte őket. A célegyenesig lassította a mezőnyt, majd a sprintet magabiztosan nyerte. Másodikként a holland bajnok, míg harmadikként Nino végzett.
Palumby Zsombor a 85. helyen fejezte be a futamot.
A küzdelmek jövő héten a világbajnokságok folytatódnak.
Képek: redbull.tv
The post XCO világkupa Nove Mesto 2020/2: világbajnokok bizonyítási kényszerben! first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
↧
Vas Kata Blanka ezüstérmes a MTB világbajnokságon
Vas Kata Blanka óriási sikerét hozta a MTB világbajnokság, a még csak elsőéves U23-as magyar versenyző második helyet szerzett U23-as kategóriában az XCO VB-n.
Az éppen Leogangban zajló MTB világbajnokságon ma rendezik az U23-as nők és az elit versenyzők XCO futamait. Az U23-as nők között Vas Kata Blanka képviselte hazánkat, aki az év eleji cyclo-cross világbajnoksághoz hasonlóan itt is hatalmas sikert ért el.
A rajt után egyből Loana Lecomte állt az élre és épített ki stabil előnyt a többiekkel szemben, az amerikai Hayley Batten vette üldözőbe a franciát, de belerogyott a saját tempójába, így Vas Kata Blanka a 2. körben utolérte és ott is hagyta Battent, mellyel a 2. helyre jött föl a fiatal magyar kerékpáros. A 3. helyen az aktuális cyclo-cross világbajnok Ceylin del Carmen Alvarado haladt, de nem tudott Blankához közelíteni, sőt Blanka szép lassan növelte még az előnyét vele szemben. Lecomte előnye kicsivel egy perc fölött stabilizálódott, ami a verseny végéig kitartott, míg az utolsó körben Ceylin del Carmen Alvarado fáradt el és érezhető volt, hogy Vas Kata Blanka 2. helyét már nem veszélyezteti. A végeredmény nem változott, Loana Lecomte nyerte a VB-t, míg a magyar mtb kerékpársport eddigi legjobb eredményét érte el Vas Kata Blanka ezzel a világbajnoki ezüstérmével.
| 1 | 3 | LECOMTE Loana |  |
1:13:34 | |
| 2 | 27 | VAS Kata Blanka |  |
+1:11 | |
| 3 | 46 | ALVARADO Ceylin del Carmen |  |
+2:42 | |
| 4 | 4 | BATTEN Haley |  |
+3:38 | |
| 5 | 41 | BURI Noelle |  |
+5:32 | |
| 6 | 24 | KIRSANOVA Viktoria |  |
+5:32 | |
| 7 | 15 | DETILLEUX Emeline |  |
+6:00 | |
| 8 | 7 | MARCHET Giorgia |  |
+6:23 | |
| 9 | 30 | HARNDEN Harriet |  |
+6:54 | |
| 10 | 17 | MEDDE Isaure | |
+7:57 |
The post Vas Kata Blanka ezüstérmes a MTB világbajnokságon first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
MTB XCO világbajnokság Leogang 2020: francia uralom, Vas Kata Blanka 2.!
Az Ausztriában zajló MTB világbajnokságon csúszós, technikás pálya fogadta a versenyzőket. Vas Kata Blanka kategóriájában 2. lett.
A nemzetközi vírushelyzetre való tekintettel október 2. hétvégéjén rendezték meg az MTB XCO és DH világbajnokságot az ausztriai Leogangban. Az időjárás októberre jellemző arcát mutatta, felhős és esős időszakok váltották egymást, ezzel megnehezítve az amúgy is kihívásokkal teli 3,6 km hosszú, körönként 241 méter szintemelkedést tartalmazó pályát.
Leogang XCO pálya 2020
A junior lányok versenyét a hazai pályán versenyző Mona Mitterwallner nyerte, ebben a kategóriában az egyetlen magyar induló Bokros Csenge Anna 42. lett
A junior fiúknál német győzelem született Lennart-Jan Krayer jóvoltából, a hazánkat képviselő versenyzők közül Szabó Levente 63., Gerely Attila 68., míg Horvát Áron Mihály 74. lett.
A múlt héten is remeklő Vas Kata Blanka sok örömet szerzett a magyar szurkolóknak, az U23-as nők versenyében 2. helyen ért célba. Egyedül a Nove Mesto-ban felnőtt világkupát nyerő, francia Loana Lecomte előzte meg, így olyan versenyzőket is legyőzött, mint a cyclo-cross világbajnok Ceylin del Carmen Alvarado (Hollandia).
Az U23-as férfiaknál Thomas Pidcock (Nagy-Britannia) verhetetlennek bizonyult, másodikként az amerikai Christopher Blevins végzett, megelőzve Joel Roth-ot (Svájc).
Pauline Ferrand-Prevot megvédte címét
Szombaton a felnőtt nők versenyén Pauline Ferrand-Prevot (Franciaország) esélyt sem adott a trónkövetelőknek, 3 perces előnnyel, végig vezetve védte meg világbajnoki címét.
„Csodálatos verseny volt. Jó startot akartam venni, mert tudtam, hogy hektikus lesz az első emelkedő és lejtő, ha a csoportban maradok. Végig szökésben, egyedül akartam menni, de nem sejtettem, hogy ekkora előnyöm lesz, ezt próbáltam beosztani. Egy technikai hiba, vagy esés is kezelhető lett volna ekkora fölénnyel. Nagyon boldog vagyok, hogy megvédtem a világbajnoki címet, igazán szeretem ezt a trikót” – nyilatkozta Ferrand-Prevot.
Lechner és McConnel csatája a második helyért
A második helyért hatalmas csata alakult ki, Rebecca McConnell (Ausztrália) szinte a célvonalig ezüstérmes pozícióban volt, de az utolsó lejtőn hibázott, így Eva Lechner (Olaszország) felért rá és az utolsó métereken lesprintelte.
Benkó Barbara a 41. helyen zárta a versenyt. Az előzetes esélyesek közül a korábbi világbajnok Kate Courtney (USA) és Anne Terpstra (Hollandia) sem értek célba.
Férfiak versenyén Milan Vader (Hollandia) kezdett be legjobban, majd még az első körben Jordan Sarrou (Franciaország) megelőzte és az élre állt. Ekkor talán senki nem gondolta, de a francia versenyző, hölgy honfitársához hasonlóan végig vezetve, tökéletes versenyzéssel világbajnoki címet szerzett. A holland versenyző később nagyot esett, végül csak a középmezőnyben ért célba.
Jordan Sarrou tökéletes versenyzéssel lett világbajnok
A terv az volt, hogy gyorsan kezdek és nagyon egyenletesen megyek. Végig komolyan koncentráltam, és nem találok szavakat, világbajnok vagyok, nem hiszem el. Nem tudok mit mondani, ez hihetetlen. Köszönök a csapatomnak, az edzőmnek, a családomnak és a szövetségnek mindent, amit értem tettek és azt, hogy hittek bennem – összegzett az újdonsült világbajnok.
Jordan Sarrou – Kép: ©Moritz Ablinger
A második helyért a technikás lejtőkön verhetetlen tempót diktáló Mathias Flückiger (Svájc) ért célba, az utolsó körre Titouan Carod (Franciaország) és Maxime Marotte (Franciaország) nagyon megközelítették, de előbbi nem tudta megelőzni, utóbbinak pedig defekt vetett véget dobogós álmainak.
A címvédő Nino Schurter (Svájc) nem találta a ritmust, végül 2,5 perces hátránnyal, tőle szokatlan módon csak a 9. lett.
Palumby Zsombor a 69. helyen fejezte be a világbajnokságot.
Képek: redbull.tv
Borítókép: ©Moritz Ablinger
The post MTB XCO világbajnokság Leogang 2020: francia uralom, Vas Kata Blanka 2.! first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
Moab, a montis paradicsom és pokol egyszerre
Moab megunhatatlan és kifogyhatatlan. Életem során ötször jártam itt és mind az ötször bringáztam is, de így is csak töredékét ismerem az itteni lehetőségeknek, hisz több mint 1300 km feltérképezett és járt trail van itt, mindenféle nehézségi szinttel természetesen.
Nem fogok írni mindről, ezt megígérem, de azért van, amiről még muszáj, mert annyira híresek és jók vagy pont nem.
Az egyik ilyen a legendás trail a Slickrock. Mint a neve is sejteti ez egy szinte 100%-ban homokkő trail, smirglis felülettel és ennek köszönhetően elképzelhetetlen jó tapadással, zabálja is a gumit rendesen. Ide még egy korábbi utamon látogattam el valami jobb fajta kölcsönzött Santacruz bringával, ami azért meglepő módon látott már szebb napokat is. Őszintén szólva ez kicsit meg is lepett, nem olcsó a bicaj bérlés, ezért reméltem cserébe nem egy lefingott, kitaposott lelkű vackot kapok, de igen… mondjuk legalább passzolt a szintén bérelt lyukas cipőhöz, és igazából ez már a második bicaj volt. Az első ugyanis konkrétan nem működött, a hátsó tagból elszállt a csillapítás. Mentségükre szóljon, hogy mikor ezt jeleztem, szó nélkül cserélték. Csak feltételezem, de gondolom azért is voltak ilyen ramaty állapotban a dolgok, mert már október volt, a szezon vége felé jártunk.
Úton a Slickrockhoz
Na de vissza a trailre. Gondoltam (naivan), bemelegítésnek jó lesz ha önerőből eltekerek a trailig, pár km a kölcsönzőtől, max 5, mi baj lehet?! Na az olyan aljas, sunyi, szurokba olvadós, energiazabáló emelkedő volt a tűző napon, hogy már attól nagyon kész voltam. Nagyon nehezen ment a bicaj, lehet a magasság miatt is, meg pár hetet előtte teljesen kihagytam, mindenesetre szenvedtem, és ez a trail nem pont az ilyen napokra való, persze ezt akkor még nem tudtam. Amúgy ez egy fizetős park, nem komoly összeg, de pár dollár a belépő. Lehet itt motorozni és terepjárózni is, ők is az extra tapadásnak köszönhető gravitáció cáfolás miatt szeretnek itt játszani.
Nekik is jó játszótér
Bár a 18km-es nyomon csak 231m szint van, de az mind olyan rohadt hirtelen és olyan meredeken, hogy az ilyen napokon ez nettó szenvedés. Frissen kell idejönni, minden pici emelkedő egy fal, maxot kell nyomni, hogy feljuss. Jó pár éve történt, de így is emlékszem, hogy helyenként megálltam kicsit zihálni, pihegni, mert annyira kifullasztottak ezek a hirtelen meredek és forró emelkedők. De nem csak engem, volt itt más is, aki talált egy négyzetméter árnyékot egy bokor tövében és ott próbált erőt gyűjteni.
A fehér vonalat kell követni
Itthoni talajokhoz szokva egészen fura volt ezen a sziklaplatón követni a felfestést és időnként nagyon el kellett hinni, hogy tényleg meg fog tartani a gumi a rézsűn. De megtartott. A nyomról több okból sem érdemes letérni, egyrészt könnyen eltévedsz, ami itt nem egészséges, másrészt, ami távolról levágható kis huroknak tűnik egy könnyű kis rézsűvel, na az közelről messze nem olyan egyszerű aztán. Volt, hogy örültem, hogy vissza tudtam kúszni anélkül, hogy lecsúsznék a szikláról, amivel kb. csontig kopna a testem. Nem véletlenül megy arra és úgy a trail, ahogy megy. Nagyon fárasztó volt és bár szeretném, de nem tudom azt mondani, hogy egy fantasztikus kör volt, de mint írtam ebben nagy szerepe volt annak, hogy rossz, gyenge napom volt. A kilátás viszont mindenképp megéri, a sziklaplató tetejéről fantasztikus a panoráma. Ki tudsz állni a szélére úgy, hogy a lábad ujja alatt már csak a kb. 200méteres szakadék van a Colorado folyóval, de amúgy ellátsz a végtelenbe. Meseszép, de azért nem ez lett a kedvencem a környéken.
Azért fentről szép
Whole Enchilada / Porcupine rim trail
A Whole Enchilada trail és a benne foglalt Porcupine trail igazi legendák, sok válogatásban szerepelnek a legjobb és egyben legveszélyesebb trailek közt. Bár ez utóbbi csak addig áll, míg a legutóbb bemutatott Portal trailen nem jártál. Utána már csak móka és kacagás biztonsági hálóval. Persze itt is meg lehet pusztulni, de errefelé ez teljesen normális.
A W.E. elég népszerű, naponta többször is viszik fel buszokkal az embereket a trail tetejére, az összes bringaboltból a környéken. Feltekerni nem szoktak, ami nem teljesen véletlen. Én is futottam pár kört a városban, hogy is lehetne ezt megoldani, lehetőleg olcsón vagy még inkább ingyen. Természetesen ez annyira nem sikerült, hogy igazából, olyan infót kaptam, hogy az sem biztos, hogy másnap lesz felszállítás, merthogy hétvége van vagy már nem is emlékszem, meg amúgy is ugye a gyenge angolom… a lényeg, hogy nem biztos, hogy lesz, de ha mégis akkor az ingerküszöb feletti áron. Ráadásul ex-XC-sként, nehogy már ne tudjam önerőből megcsinálni. Remek challenge-nek, jó ötletnek tűnt akkor. A boltba mondjuk elmondták, hogy szerintük nem ez az év ötlete, merthogy „lefelé” jönnek rajta 3-5 órát az emberek. 3400m-ről megy le 1200-ra fekete nehézségű terepen és azért még van benne majd 400m mászás is. Mindezt 40fokban árnyék nélkül. Persze nem hagytam magam lebeszélni, kerestem egy könnyebb felmeneteli utat a Sand Flats Road-ot, majd a végétől W.E.-n szembe haladva tovább föl. Tudtam, hogy kemény lesz, de még mindig bíztam magamban.
innen, oda, fel…
Pirkadatkor indultam, hogy ezzel megkíméljem magam valamelyest a 9 után csaknem elviselhetetlen napsütéstől. Dél körül pl annyira tűz a nap, hogy szó szerint égeti az ember lábát a fekete cipő, pokolian fáj de locsolni nem mertem, mert nem volt elég vizem, meg féltem hogy akkor még inkább éget később. Pakoltam kaját és vagy 6liter vizet a hátizsákomba, merthogy azt nem lehet sehol tölteni közben. Raktam el egy kis zacskóba kinyomva 50-es naptejet, hogy felesleget ne cipeljek, enélkül meg elégnék.
Ez már közel 3000 méteren
A felmeneteli út unalmas széles homokos soha véget nem érő terepjáró út volt. 1130métert emelkedik 30méter lejtővel, és ez a bemelegítés, a végétől sokkal meredekebb és technikás singletrack mászik tovább. Persze ekkor már órák óta csak másztam és szép lassan 3000méter fölé értem, ezek a tények sem fejben sem testben nem segítettek. Végül az utolsó szakaszt el is engedtem, mert egyrészt elég nagy sár volt másrészt úgy értesültem közben más bringásoktól, hogy le is van zárva a sok bedőlt fa miatt. Harmadrészt nem dobott fel az erdőben, a vigyázz medvét láttunk figyelmeztetés sem, főleg hogy medve sprayt nem hoztam. Ja és persze már nagyon kivoltam, kb. 4 órája gyömöszöltem fölfelé a pedálokat.
Erre nem számítottam
Kis pihi és kajálás és után hulla fáradtan nekiestem a veszélyes és hosszú trailnek, ahol ha elesel és mondjuk azonnal nem is lesz véged, mert valami csoda folytán nem pont egy szakadékba zuhansz akkor is jó esélyed van rá, hogy mire megtalálnak kiszáradsz. Vizem már alig, erőm még kevesebb, de le kell jutni…
Kb itt fordultam
A terep változatos, fent saras az olvadó hótól és erdős, de hamar visszavált köves sivatagos trailre. Ezen a szakaszon hamar rájöttem miért tart ilyen sokáig lemenni. Ugyan alapvetően lejt, de tele van pár méteres de nagyon nehéz mászásokkal. Nem olyan a terep, mint itthon, hogy látod a kis földes trailt és megengeded 40-50-el és majd felvisz a lendület. Hanem egy már-már trial szakaszra emlékeztető épp csak megoldható tereplépcsőn mész le elég lassan, majd ugyanilyenen fel csak még lassabban. Közben a magasság és a napocska is tovább szívja az erőidet. Szóval kihívás van, haladás nincs, de a kilátás annyira pazar, hogy már csak amiatt is megéri.
Jobbra 1 méter és szakadék…
Az ott jobbra le az ott az út
Pazar panoráma
De aki szeret és tud bringázni az imádja ezt a trailt. Mint sok helyen errefelé itt is egy szakadék peremén vagy annak közelében kell haladni, itt nehéz a terepre fókuszálni, pedig kéne, mert a kilátás a Castle Valley-re folyamatosan eltereli a figyelmed.
Jobbra Castle Valley, balra a peremen a trail
Ha jól emlékszem a középen látható hegyről indul a trail
Ahogy már írtam kimondottan nehéz a terep, ami a testet is megviseli, de igazából talán fejben még nehezebb, hogy végig koncentrált tudj maradni és ne hibázz. Pedig az nagyon kell, ugyanis később a trail bár könnyebb nem lesz, ellenben gyorsabb, kitettebb és veszélyesebb az igen…
Az alsó rész volt az élvezetesebb
A vége felé közeledve megint a Colorado tárul eléd, tényleg nehéz eldönteni, hogy a trailt élvezd, vagy a kilátásban gyönyörködj. Érdemes mindkettőre figyelni csak nem egyszerre, úgy nem lehet.
Maga a Castley Valley híres homokkő tornya középen
A trail konkrétan a Colorado folyó partján ér véget, innen egy kulturált bringaúton mentem vissza Moabba, ez kb 10km és innen még ugyanaz az aljas 5km-es mászás ami Slickrockhoz visz. Ugyanis ott tettem le a kocsit. A túra kissé leamortizált, lejött a bőr tenyeremről és a hátsómról is az izzadtság és a 7 órás rázkódás hatására, szóval ha ide tartasz javaslom fizesd ki a felszállítást 
Csábító a Colorado folyó, de rohadt hideg és állítólag veszélyes
Borzasztó nehéz nap volt, teljesen kikészültem, bő 7óra kemény ride, fel is, le is. Napszúrás, szomjazás. A végén gondoltam letusolok a kocsi mellett a kis mobilzuhanyzómmal, de olyan forró volt benne a víz hogy egyszerűen nem tudtam elviselni. Visszavezettem a városba és a mosoda, meki, supermarket rommá klímázott szenthármasában próbáltam fagyit majszolva visszahűteni magam. Kint így jú iusban olyan szinten meleg van, hogy gyakorlatilag elviselhetetlen. Annyira sok lett belőle, hogy végül menekülőre fogtam másnap. Az estéket is csak úgy lehetett elviselni, hogy naplemente után minden ajtó kinyit és egy sörrel a kempingszékben reménykedsz, hogy 11-re valahogy 35fok alá hűl majd a jármű. Ezzel együtt zseniális, de inkább ősszel jobb ide jönni.
A kocsi hűtése napnyugta után
További képek a Facebook oldalamon
The post Moab, a montis paradicsom és pokol egyszerre first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
Bemutatták a 2021-es Merida Ninety-Sixet! – XC fullyval a traileken
A Merida Ninety-Six 2021-re teljesen megújul, az igényekhez és a trendekhez igazodva a Merida népszerű XC fullyja a jövőben a lejtőkön még jobban teljesít – amire jó példa, hogy 2021-től már trailesített változatban is kapható lesz – de az emelkedők miatt sem kell aggódnunk, mert a mászóképességéből semmit sem veszít a fejlesztők szerint.
Több mint egy évtizeddel ezelőtt, pontosan 2008-ban mutatták be az első Merida Ninety-Sixet, ami azóta töretlen népszerűségnek örvend az XC montisok között. Az XCO szakág azóta sokat változott, amit a Merida mérnökei és fejlesztői is folyamatosan is követettek, az XC versenyek lejtői egyre durvábbak és keményebbek lettek, már-már egy régebbi DH pályára emlékeztetnek. Természetesen a kerékpároknak is ehhez kellett alkalmazkodni és az új Ninety-Six fejlesztése is ezt a vonalat követi, az új generáció megálmodásakor egy még jobb lejtőzőképességgel felvértezett modell megalkotása volt a cél, ami persze felfelé is a maximumot nyújtja, tömören összefoglalva egy rendkívül hatékony, könnyű, rövid rugóutas trail bringa megtervezése volt a feladat a fejlesztőcsapat számára.
Az eredményről sokat elmond, hogy a Merida két főtípusra osztotta a Ninety-Six családot, a Ninety-Sixre, amiben elöl egy 120 mm-es teleszkóp dolgozik és a traileket kedvelőket célozza meg, és a Ninety-Six RC-re, ami továbbra is elöl-hátul 100 mm rugóúttal rendelkezik. Mindkét típus ugyanarra a vázra épül, csak a felszereltség más. A csúcs vázakat RC CF5 karbonból készítik (M-es méretben 1695 gramm a váz), ami közel 150 gramm nyereséget jelent tömegben az RC CF4 modellekkel szemben.
A geometriában a modern XC bringák trendjét követve a fejcsőszög az RC modellen 1,5 fokkal (a trail verzión 3 fokkal) laposabb lett, így a meredeken lejtőkön jobban irányítható lesz a kerékpár. Maga a bringa is hosszabb lett, L-es méretben a reach érték 449 mm-ről 473 mm-re nőtt. Emellett még csökkent a középcsapágyház magasság és az átlépési magasság is, melyeknek köszönhetően javul az új Ninety-Six stabilitása. A mászóképesség javításáért a nyeregvázcsőszög meredekebb lett minimum 1,5 fokkal (bizony méretekben 2 fokkal).
A rugózáson is változtattak az új Ninety-Sixnél, a rugózási karakterisztika 7%-kal progresszívebb lett, mint az előző modellnél, ezzel is alkalmazkodva az új XC rugóstagokhoz, az elején finoman mozognak, majd az út közepétől határozattan felkeményednek. A rugózás terén még meg kell említeni a P-FLEX rendszert, ami azt jelenti, hogy az új Ninety-Sixnél már nincs forgáspont sem a láncvillán vagy a támvillán, hanem maga a váz anyaga rugózik annyit, hogy biztosítsa a szükséges elmozdulást (ezért is lett flat-mountos a fék, hogy minél nagyobb felületen tudjon rugózni a láncvilla). A gyártó állítása szerint a forgáspont elhagyásával merevebb lesz a hátsó háromszög és valamennyivel könnyebb.
További érdekesség még, hogy a középcsapágy újra menetes lesz (a Merida is belátta, hogy karbantartás és egyéb szempontból is jobb a klasszikus megoldás – szerk.) és két kulacstartót lehet rögzíteni a vázra, ami jó hír azok számára, akik nem szeretnek hátizsákkal bringázni. Ezenkívül még a bovdenek eltüntetésén is dolgozott a Merida, a kormánycsapágynál lépnek be a vezetékek a vázba és ott futnak tovább. A trail bringások további örömére a nyeregvázcsőben hosszabban van hely, így hosszabb dropper postok is használhatóak az új Ninety-Sixnél.
További információkért keresd a Merida hazai forgalmazójának a honlapját.
Hamarosan teszteljük…
The post Bemutatták a 2021-es Merida Ninety-Sixet! - XC fullyval a traileken first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
↧
Go west, millió csodával – Egy montis naplója
November 6. – Nosztalgia a 24H MTB verseny nyomvonalán
A 24 órás pályája, a távoli hegyeken bringáztam előző napokban, onnan jön le a Whole Enchilada trail
Kicsit fájó szívvel hagytuk magunk mögött Moab környékét, de még volt pár dolog, amit meg akartunk nézni. Nyugat felé haladtunk, csak még gyorsan célba vettük azt a bringás trailt, ahol 2001-ben a 24 órás versenyünk volt. Kellett egy kis nosztalgia, hisz itt szerettem bele ebbe az országba, meg kíváncsi is voltam, hogy mai fejjel és testtel, na meg modernebb bicajjal milyen lesz ez a pálya.
https://www.mtbproject.com/trail/4632104/24-hours-of-moab
Az egykori rajt/cél terület. Csak a tehenek és mi, akkoriban sok száz autó és a teljes versenyközpont itt kapott helyet.
A rajt terület egy kihalt puszta, ameddig a szem csak ellát, mindössze pár tehén volt itt rajtunk kívül, de ők is csodálkoztak, hogy itt embert látnak, legalább is nagyon kíváncsiak voltak. Gyorsan összeraktam a bicajt és indultam is, de nem találtam meg a térkép alapján a trailt, kellett vagy egy óra, hogy valami ismerősnek tűnjön belőle, addig mentem mindenen át, a kaktuszok közt, azért rég volt már az a 2001…
Emlékszem akkoriban még a bringásoktól is féltették a terepet, most meg, ahogy nézem inkább csak motorosok és terepjárók használják, igazából nettó küzdelem volt az egész nem sok bringás élménnyel. Mély homok és nagy kövek jellemzik sok eltévedéssel, pedig akkoriban kimondottan élveztem és jónak találtam a pályát. Most sajna nem volt egy nagy élmény rajta menni, persze az sem segített sokat, hogy rettenetesen fájt a hátam. Még előző nap húztam meg, mikor majdnem elestem, és ahogy mentettem, megrándult. Reméltem kialszom, de ez nem így lett. Na, mindegy, azért nem bántam, hogy megnéztem, de nem ez volt a legjobb bringázásom itt, aki erre jár, nyugodtan hagyja ki.
Azért mai fejjel és technikával is voltak a pályában kihívások
De legalább a háttér szép volt
Innen a Monument Valley felé vettük az irányt, illetve útközben megnéztük még a Newspaper Rockot, ami egy indián rajzos nagy sziklafal.
Newspaper Rock
Mivel most is csúszásban voltunk, meg a nap is egyre korábban, már fél hat körül lemegy, így inkább korai táborozás mellett döntöttünk. Gyönyörű helyen Mexcan Hat-nal táboroztunk egy nehezen megközelíthető dombtetőn, rálátással a Colorado folyóra és a Mexican Hat sziklaképződményre, kb. 200 méterre táboroztunk tőle, meg kellett küzdeni érte, alig bírt fölmenni a kocsi.
Ez is egy olyan hely, ahol soha nem lesz szálloda, de szabadon éjszakázhatsz, ahol akarsz. Fantasztikus környezet.
Éjszakázó hely, Mexican Hat mellett
November 7. – Mikor a bot rossz végén állsz…
Nehezen hagytuk itt ezt a fullos helyet, de haladni akartunk tovább, meg netet is jó lenne már találni, kb. egy napja nem fogott jelet a telóm. Ekkor még azt hittem ez gyorsan megoldódik, hisz pár percre volt Mexican Hat City, amiről azt hittem azért mégiscsak valami város, talán még wifi is lesz. Ehhez képest pár ház és motel, térerőnek nyoma sincs, legalább is ATT-nek nincs. Sebaj, majd Kayentában gondoltam… De a kettő közt még ott a Monument Valley, ahol aztán tényleg semmi. Bár ott nem is vártam mást, és ott legalább kárpótolt a látvány. Hatalmas szikla képződmények vannak itt is, igaz magába központi részbe most nem mentünk be, mert az fizetős és más terveink vannak azzal a pénzel, de így utólag bánom kicsit. Szerintem megéri azt a pár dodót.
Monument Valley
Kayentába érve kicsit lecsapta nálam a biztosítékot, hogy egy ekkora városban, hogy az ördögben nincs térereje az ATT-nek. De talán még ezt is feldolgoznám valahogy, ha a wifi-jük definiálható sebességű és stabilitású lenne. De nem, a speedtest el sem indul rajta. Imádom Amerikát, de ezt a részt nem értem, hogy tudnak így létezni. Persze nekik otthon biztos bent van kábelen, de spontán, nem terv szerint utazóként ez nagyon dühítő, főleg, hogy hamarosan repülök tovább Hawaiira, majd Új-Zélandra, és lenne mit szervezni, foglalni és csekkolni addig. Innen Page-ig szintén semmi térerő, majd a város szélén, egy helyen volt 5 percig, de azután sehol semmi. Az az 5 0percnyi 4G honnan és hogyan került oda, és miért csak oda és addig, azt egyszerűen nem értem és a város közepén miért nincs?!
Lone Rock beach
Még épp leértünk napnyugta előtt a Lone Rock Beach-re, ami nekem nagyon bejön. Jó a hangulata, és jó emlékek kötnek hozzá. Kicsit gyönyörködtünk a naplementében és egy Insta Celebben, aki(k) szó szerint gyártották a naplemente fényeiben a képeket. Két fotós volt a sráccal, és mint egy pro stáb úgy dolgoztak, a főszereplő, pörgött forgott, feküdt, ült, ugrott, pózolt. Többször ruhát is cserélt pár perc alatt. Mindent, amit lehetett megragadt díszletnek, pl. idegenek kempingszéke, vagy épp terepjárója, stb. nem jött zavarba semmitől, igazából kizárták teljesen a külvilágot. A két fotós meg közben persze lelkesen és nekem úgy tűnt profin körbe fotózta. Nagyon profi és összeszokott csapat lehetett, nem sokat beszéltek mindenki tudta és tette a dolgát, tudták, hogy kb. 20 percig van ilyen gyönyörű naplemente és azt ki kell használni. Már a kocsival is nagyon gyorsan érkeztek, de utána is végig szinte szaladtak. Hát így csinálják a profik, mondjuk arra nem emlékszem, hogy egy pillantást is vetettek volna a tájra, sebaj, majd a képeken. Jó mozi volt végignézni, de kedvet nem kaptunk a dologhoz, sőt…
November 8. – Page City, a sivatagi show
Nem voltak nagy terveink mára, mivel voltunk már itt párszor, így nem volt nagy nyomás, hogy mindent meg kell nézni, inkább szervezni akartuk a következő pár napot, hogy simán menjen minden. Ehhez viszont net kell, szerencsére tudtam egy szállodát 5 percre, ahol szuper wifi van, ott le is horgonyoztunk egy órára. Majd elkövettük azt a hibát, hogy továbbálltunk és a Strabucksban akartunk tovább netezni, de ez öngól lett, merthogy ott sem volt wifi ezúttal, de a szomszédos ice joghurtosnál igen, ahol kb. 3000ft ért ettünk egy pici ilyen izét, meg egy kávét és használtuk a wifit, kb 30-40 percig mikor megszakadt az is. Ok, elmentünk kicsit mozogni, túrázni a környéken megnéztünk egy eldugottabb, kevesek által használt partszakaszt.
Titkos strand Page közelében
Majd megint wifi a könyvtárban, de fél percenként az is megszakad, és amúgy is lassú, aztán ismét séta most a Horseshoe bend volt a cél. Sokszor voltam itt, de nem lehet megunni, az egyik kedvencem a mainstreem helyek közül. Sajnos elkezdték lebetonozni, és korlátot is építettek egy részére, van egy olyan gyanúm, hogy hamarosan fizetőssé válik ez is. Mint, ahogy a környéken az összes canyon az már, és ezekbe nem jó a nemzeti parkokba érvényes egész éves belépőnk sajna. Innen megint vissza zárásig a könyvtárba. Vacsi, majd a szokásos ingyenes környeken, de egy rosszabb placcon alvás, ennyi volt a mai nap.
Horseshoe bend totálban
Page amúgy mindemellett nagyon jó kis hely, nem feltétlen a város, de lehet az is, csak az nem érdekelt. Viszont a környékén számtalan program lehetőség van.
Glen gát
A teljesség igénye nélkül Glen gát, ami a Hower gáttal szinte teljesen megegyező magasságú csak keskenyebb, de szerintem látványosabb és ennek a belsejébe is be lehet menni vezetett túrákra, aztán ugye ott a smaragdzöld Colorado folyó, a Horseshoe bend-del, ami csak kb 15 perc séta és kihagyhatatlan. Nagyon látványos annak köszönhetően, hogy a patkó alakú folyó kanyarulatra egy kb 200m magas függőleges szakadék peremről látsz rá. Monumentális!
Horseshoe bend, fullos kilátás
Horseshoe bend, elég szédítő
Horseshoe bend
Aztán itt van a két Antilop Canyon, amik fizetősek, kb. 15000ft és jobb előre foglalni helyet, mert mindig tele vannak, de tényleg látni kell. Eszméletlen fények vannak bent, ez és a formavilága a különlegessége. Ha nagyon szerencsés vagy, lehet te is bejutsz ingyen, mint én pár éve.
Antilope canyon
Antilope canyon fényei
A Water holes canyon, bár ez kevésbé ismert, és ha választani kell, akkor pénzért inkább az Antilope, az különlegesebb, de ingyen jó volt régebben.
Water holes canyon, ebben azért voltak necces dolgok
És persze még ott a Rainbow bridge, ez utóbbi mondjuk csak drága hajó úttal érhető el, de én sem láttam még, nem tudom mit ad annyi pénzért, illetve lehet kajakozni és hajós túrákta menni a hatalmas és csodaszép Lake Powelen, ami tényleg elképesztő vizes canyonokat rejt, megfelelő vízállásnál. A legfeltűnőbb látványosság amúgy maga a Lake Powel, ami a Coloradó folyó felduzzasztott vizéből keletkezett, a dombok és canyonok közt terül el a Balatontnál is nagyobb területen. A vízi sportok lehetősége miatt nagyon felkapott.
Lake Powel
Kajakkal a Lake Powel canyonjaiban
Bringás szemmel nincs nagy változatosság, mindössze egyetlen a várost megkerülő kb 17 km-es trail van, ami amúgy egész jó, de azért átharapnám az ütőerem kínomba, ha minden nap azon lehetne csak menni. Pedig kellemes, hullámos és technikás trail. Valószínű van még a környéken pár lehetőség, csak azokat nem jelölik, de alapvetően nem erről híres a környék.
Mondjuk a panorámára nincs panasz a trailről sem
November 9.
Az éjszakát már a bevált helyen töltöttük, de voltak azért itt reformok mostanában. Túl lett szabályozva kicsit, korlátozták hol lehet és hol nem éjszakázni a dombon.
Nyugodt napsütéses reggelre ébredtünk, épp az új palacsinta keverékünk teszteltük, mikor egyszer csak megjelent a ranger. Nem túl barátságosan 15 méterről szemlélt minket és látszólag tanácskozott „Bubu”-val. Az okozhatott nekik fejtörést, hogy legális helyen állunk, vagy sem. Ugyanis volt egy tiltó tábla, hogy addig a pontig lehet táborozni és nem tovább. Mi pont a tábla vonalában álltunk és volt egy út, ami a tábla előtt hozott le arra a placcra, így ugyan látszott rajtuk, hogy szívük szerint belénk állnának, de jogilag nem vagyunk foghatók. Nem úgy az a francia pár, akik 100 méterrel fentebb, korábban általunk is használt gyönyörű panorámás helyen éjszakáztak. Igazából nagy mázlink volt, mert ha nem késő éjjelig netezünk a könyvtárban, akkor nem foglalják el előttünk a tutit, akkor mi kapjuk a 90 dolláros csekket. Mikor elment a ranger átmentünk megkérdezni őket, hogy legalább tudjuk mi van, ha helyzet van. Aztán sietve távoztunk nehogy mégis, hasonló sorsra jussunk.
Robogtunk tovább Flagstaff felé, de egy pillanatra még megálltunk a Waterhole canyon-nál, ahol tavaly szögesdrót kerítésen és szakadékon keresztül lekommandóztam és nyomtam egy kalandos canyon túrát, nem teljesen legálisan, mint ez később kiderült. Most ide is már kitelepültek bódéval, pénztárral és vezetett canyon túra van 48 USD-ért. Kapitalizálódik a környék. Ilyenkor azért piszok mázlistának érzem magam.
Flagstaff felé tartottunk tovább, ami most azért volt fontos nekünk, mert ott van egy jó nagy autóbontó, amiből errefelé nincs sok, pedig nekünk meg nagyon kéne egy új pótkerék csörlő, hogy ne az utastérben legyen a pótkerék. Készségesen elmondták, hogy sajnos nincs pont ilyen típusú autójuk, de nézzünk szét, hátha találunk kompatibilis alkatrészt valamelyik hasonló Chevy alatt csak vigyázzunk a csörgőkígyókkal meg a skorpiókkal… Jó… sőt remek…
Venni kellett fejenként egy 2 dolláros belépőt, de ha nem találtunk volna semmit, akkor sem bántam volna, tetszett a bontó. Szerencsénk volt és találtunk, célszerszámok hiányában leszedtem egy állítható kulccsal, ami ugye, aki ismeri, tudja, hogy sok mindenre jó, csak berohadt csavarokat kiszedni nem. De láss csodát itt gyönyörűen lejött a 20 éves csavar. 17 USD-ból megvolt az egész.
Reméltük, hogy nem csak ehhez a típushoz és évjárathoz gyártott a Chevy ilyen pótkerék tartót
És igazunk is lett, egy pár évvel újabb jószágon meglett, amit kerestünk
Bringázni amúgy szuper hely Flagstaff, van egy rohadt nagy hegyük tele trailel. És a város is nagyon hangulatos, egyszerre fiatalos és retro, a historical Route 66 része.
Itt most nem bringáztam, mert más terveink voltak, és mert rohadt hideg volt már, fenn a hegyen sok hóval. Kicsit fel kellett tölteni a készleteket, kajáltunk. Neten intéztük a dolgokat, míg bírtuk mozgatni az ujjainkat. Gyors vásárlás és esti placc keresés. Az lett is hamar, de keménynek ígérkezett az este, -6 fokot mondtak éjjelre, és a kis kocsink nincs szigetelve a kinti -6 az bent is -5.
Előző utamon itt vettem amúgy a bicajom és itt volt az első túrám is vele, ami egészen mellbevágó élmény volt, hisz azt hittem erős vagyok és tudok bicajozni is, de egy helyi tanár rendesen elkente a számat. Ok, hogy ő itt él konkrétan a hegy lábánál lakik és az összes trailt ismeri, ami ugye nagy előny, de akkor is, na… Felfelé majd megfulladtam bőven 2000m felett, lefelé meg alig tudtam tartani a tempóját. De kiváló ingyen guide volt, a bőséges és szuper trail-hálózaton nem kellett a navigálással tökölni, csak követtem a legjobb trailekre. Kimondottan kemény és technikás ösvények is vannak erre amúgy. Igazi bringás hely, a városban is van pár komoly bolt ennek megfelelően. Az már csak hab volt a tortán, hogy egyből ízelítőt kaptam az amcsik segítőkészségéből. Levegős volt a fékem, de elhívott magához és gyorsan meg is csináltuk nála a garázsban. Köszönet neki. Itt mindenképp érdemes bicajra pattanni ha van rá mód.
The post Go west, millió csodával - Egy montis naplója first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
Utolsó napok az USA-ban: Búcsúzóul a Hangover trail
November 10. – Találtunk egy űrhajót
Alig volt -2 fok a kocsiban reggelre, így reggelizés helyett azonnal indultunk vissza a belvárosba. Meglátogattuk hideg élelemért a food bankot, ahol kb. 20 kiló kaját adtak kapásból benne két pulyka méretű csirkével és még sok földi jóval. Elvégre is jön a hálaadás. Persze a csirkét vissza adtuk hisz kemping gázon nehézkes lenne megsütni, és kettőnknek kb. egy havi adag lett volna.
Innen egyből az autószervizbe gurultunk, mert még mikor defektünk volt észrevettem, hogy a hátsó differenciálműből picit csöpög az olaj. Féltem, hogy sok elfolyt esetleg belőle valamikor és akkor nincs kenés, az meg nagyon nem egészséges a rendszernek. Gyorsan rá is csekkoltak, de szerencsére nem sok hiányzott, és azt is ingyen pótolták. Még mindig megdöbbenek a segítőkészségükön.
Mivel elegünk volt a hidegből, biztosra mentünk, egy seggel levezettünk Tucson-g, ahol még sosem jártunk, és sokat nem is tudtunk róla csak, hogy az már szinte Mexico és kb. 25 fok van nappal, ami mégiscsak majd 20-al több, mint a tegnap nappali 6 fok Flagstaffban. Igaz napsütéssel, az is finom volt.
Útközben megpillantottunk egy űrrakéta visszatérő egységet az autópálya mentém:))) Naná, hogy mindent leszarva, lehajtottam a pályáról a sóderra, át a gazon meg mindenen, mint a filmekben, itt nincs szalagkorlát, mint nálunk. Ezt akkor is látni akarom, ha ezért minden szabályt áthágok. Volt még egy szögesdrót, merthogy magánterületen volt. Ezen is átjutottunk igaz már gyalog.
Elképesztően izgatott voltam, kölyökként űrhajós akartam lenni, ma már beérem azzal is, hogy látok egyet, tudom ezt pár helyen meg lehet tenni, főleg itt amcsiban, de nem úgy alakult, volt más fontosabb. De ez meg itt van, leesett és csak a miénk. Ez mondjuk fura is volt kicsit…?! és gyanús is… csak így itt rohad? Senki nem vigyázza? Nem állnak tömör sorban a turisták?! Az amcsik szerintem nem használnak ilyen típust, ez inkább oroszos, amennyire értek hozzá, meg valahogy úgy, valami nem stimmelt. Ahogy közelebb értem még furább lett, az egész primitív fém volt, semmi kerámia pajzs, semmi űrtechnika, nem vagyok szakértő, de azért gyanús, kicsit kicsinek is találtam, de miért ne, lehet tényleg orosz, azok megoldották egy tömb öntöttvasból az tuti?! Viszont az már végképp elgondolkodtató volt, hogy alig voltak szebbek a hegesztési varratok rajta, mint amit én csinálok és mintha egy óvodás festette volna, a szegecseket is…:). Sajna így közelről rá kellett jönni, hogy ez bizony nem az, aminek hittem. Később a netet bújva kiderült, hogy egy betonkeverő autó tartálya, amit valaki poénból visszatérő egységek álcázott:)) Ennek ellenére izgalmas volt. Egy pillanatra elhittem és élveztem.
Ok, ilyen közelről már én is láttam, hogy festették
A nap fénypontiját mégsem ez jelentette, hanem hogy langyos vízzel délutáni melegben le tudtunk rendesen tusolni. Ez az elmúlt négy nap törlőkendős fürdési után az 5 fokos estéken, fantasztikus élmény volt.
Tucsonban megnéztünk éjjel egy botanikus kertet, szép volt, de hagyjuk, mégis csak emberek ültették, ez már nem a vadon. Viszont az elmúlt 70 nap legjobb wifije nekik volt, így a parkolójukban, a kocsiban neteztünk, míg a biztonsági őr nem jelezte, amúgy nagyon kedvesen, hogy most már mégiscsak jobb lenne, ha mennénk, mert már csak ő van itt meg mi, neki muszáj, nekünk meg nem kéne. Szerencsére a gyors netnek hála addigra megszerveztük a következő három nap programját. Feszes lesz, de nagyon ígéretes.
A kert tele volt ilyen neon állatkákkal, jól néztek ki
November 11. – Most tényleg találtunk egy rakétát
Na jó, nem csak mi, ugyanis egy múzeum volt. A hidegháború egyik csúcs fegyvere volt ez a Titan 2-es interkoninentális ballisztikus rakéta vagy mi, nukleáris robbanófejjel. Sokat meséltek róla, de az én angolommal ezt a gyors beszédet és speciális témát esélyem sem volt teljesen megérteni. De így is nagyon izgalmas volt és megérte a mindössze 10 dolláros árat. Nagyon izgalmas látvány mind az atom biztos bunker, mind a kb. 20méteres rakéta.
Azért nem lehetett könnyű atombiztos, de nyitható rakéta silót és irányító központot építeni
Ezek a 3 tonnás ajtók segítettek megóvni a bent tartózkodókat
Titan 2
Visszafelé megkerestük a Mission Xan Xavier de Bac Templomot, ami egy az egyben Mexicót idézte már, hiába na, közel a határ. Nagyon jó hangulata volt. Meg kéne nézni ezt a Mexikót is egyszer…
Mission Xan Xavier de Bac Templom
Innen a kinézett bringás trailekre mentünk, ahol kisebb meglepetésre pont Specialized Demo Day volt, azaz a legjobb és legújabb Specialized bringákat lehetett tesztelni. Naná, hogy elvittem az egyik Stumpjumpert ST-t egy körre, hisz amúgy is nagyon szemezek vele, mint lehetséges új bringával. Nagyon szuper bicaj volt, mint egy repülő szőnyeg. Annak ellenére, hogy a gumik túl keményre voltak fújva nekem, de ereszteni nem akartam a kövek miatt, fantasztikus volt mindenhol. Lefelé tudtam, hogy varázslat lesz, de arra voltam kíváncsi ez mekkora kompromisszumot igényel majd felfelé és a tekerős részeken. Nem igényelt. Kész! Elkészült a tökéletes bicaj. Egyszerűen semmi hátrányát nem éreztem felfelé főleg nem ezen a brutál sziklás és technikás terepen. Fantasztikusan mindenes gép. Igazából az járt a fejemben, hogy ez annyira gyors, hogy versenyezni is tökéletes lenne. Főleg ha ilyen durva a pálya, mint itt volt. Hihetetlen mennyit fejlődött az elmúlt pár évben a kerékpár ipar.
Maga a trail nagyon különleges volt a hatalmas kaktuszok közt, de azért nem a legjobb, amin voltam. Nem ezt ajánlanám elsőre, ha bringázni jössz USA-ba.
Azért megvolt a varázsa 10méteres kaktuszok közt a bringázásnak, csak fájdalmas volt, ha hibáztál
Estére még beszaladtunk a városba, mert ugye Veterans Day van és gondoltuk biztos lesz még valami. Végül is nem sok minden volt, pár háborús Jeep, meg katona, este meg egy tűzijáték, amit a létező legjobb helyről néztünk kb 150 méter távolságból. Egynek jó volt.
November 12. – További több ezer repülő
Reggeli után siettünk a mára kiszemelt Pima Air And Space Museumba, mivel nem tudtuk mennyi időt fog igénybe venni és délután még túrázni akartunk. Kiderült, hogy sokat, de ez igazából jó, merthogy fantasztikus volt látni a kezdetektől az F16 vadászgépen át az űrjárművekig a repüléstörténelem ikonjait. Több száz csodás légijármű várja itt az érdeklődőket. Nem vagyok nagy repülőgép fetisiszta, de azért itt volt pár nagyon szép darab, mindenféle háborús gép, elnöki gép, vadászgép, bombázó, szállító, utántöltő, tűzoltó, helikopter, hidroplan stb. Aki kicsit nyitott az ilyesmire annak ez maga a mennyország, úgyhogy a fél nap el is ment vele, és utána meg annyira fáradtak voltunk, hogy inkább a nyugis délutánra szavaztunk a túra helyett. A belépő mindössze 16 dollár volt. Nagyon megérte.
Estére új helyet kerestünk, találtunk is egy nagyon szép placcot, szuper panorámával, de nem biztos, hogy teljesen legális itt. Reméljük nem lesz gond, utólag megtudtam, hogy ez már nem annyira jó ötlet, mármint itt vadkempingezni, közel a Mexikói határ nagy az illegális forgalom, nem teljesen veszélytelen. Túléltük.
U2 kémrepülő
Egyikünk sem túl vállas
Valami nagy vas az oroszoktól
Ez már tényleg egy visszatérő egység (bár szerintem ez sem igazi)
Klasszikusok is voltak
November 13. – Bioszféra 2, leszimulálták az életet, de itt is kipusztultunk
Csodás helyen ébredtünk, ámde rohadt hideg volt és nagyon fújta a szél is, a nap első felére a Bioszféra 2 meglátogatását terveztük, délutánra meg bringázást. Nagyon vártuk, érdekelt, hogy szimulálták le a földi ökoszisztémát egy zárt rendszerben kísérleti célból. A wikipédián itt találtok róla egy jó cikket.
A lényeg hogy nem annyira sikerült a dolog kicsiben sem, szóval van még mit tanulnunk. Lényegében itt is el…sztuk. Ezt mondjuk tudtuk előre, mert kicsit rákerestünk. Amit nem tudtunk, hogy igazából nem egy nagy szám a történet. Rohadt nagy létesítmény és ez izgalmassá teszi technikai oldalról, de sajnos az én angolommal nem mindent értettem itt sem. A látvány meg sajnos itt nem annyira kárpótolt. Volt egy döglődő esőerdő, egy óceánnak nevezett tócsa, és egy sivatagnak nevezett valami, ami inkább egy falusi tyúkketrecre hasonlított, ahol a legigénytelenebb kaktusz is épp az utolsókat rúgta. (mondjuk lassan ilyen a valóság is) Ha csak a látványra mész, akkor jobban jársz a Camponában a Tropicariummal szerintem. De ha ez a szakterületed vagy csak nagyon érdekel és érted is, amit mondanak, akkor azért érdemes rászánni egy kis időt, ha útba esik. Maga a kísérlet páratlan és szuper ötlet, több ezer négyzetméter hermetikusan lezárt, diverz ökoszisztéma. Mertek nagyot álmodni na…
A délutáni bringázást töröltem, mert nagyon hideg volt és a szél is túl erős volt. Nem kívántam most ezt így. Kicsit még shopingoltunk, majd sötétedés felé elindultunk Sedonába, ami egy jó 3,5 órás út lett.
A bioszféra 2 bentről, persze ez csak egy icipici töredéke
November 14. – Sedona, bringás mennyország
Reggel az előrejelzéssel szemben borús, felhős és rohadt hideg idő volt, fagyott. Így nem annyira akartam sietni a bicajozással itt sem. Délre azért csak kisütött a nap is és sikerült egy szuper bringázást összehozni. Nagyon jó technikás trailek vannak itt, igazi montis paradicsom. Igazából annyiból jobb is mint Moab, hogy sokkal kisebb területen, és mérsékeltebb éghajlaton van temérdek trail. Kicsit civilizáltabb, bár ez nálam pont negatívum.
Délután még egy kis ügyintézés és vége is a napnak. Csodás táborhelyet találtunk, szuper vacsorát főztünk és még tüzet is raktunk végre
A naplemente mindig hozza a tőle elvártakat
November 15. – Sedona bringázás
Gyönyörű napsütésre és szélcsendre ébredtünk, így elég nehézkesen sikerült elindulni a kinézett trailekre. Nagyon jó kis kört raktam össze sok kisebb trailből, élvezetes és látványos volt, de ugyanakkor nagyon fárasztó is. Teljesen elkészültem a végére. Pedig elvileg alig van benne szint, de minden egyes méteren keményen melózni kell, nincs laza gurulgatás. És rengeteg az olyan pár méteres emelkedő, amit nem is mérnek és számolnak az órák ezért becsapós, ráadásul ezeken, ha haladni akar az ember, akkor eléggé meg kell nyomni, hogy lendületből túljuss rajta, ez a sok kis megindulás pedig nagyon fárasztó. A végén még sikerült belemennem egy olyan trailbe, ahol gyalog is négykézláb kellett volna menni pár helyen, bicajjal meg nyugodtan nevezhetjük öngólnak a választást. Húztam, vonszoltam fel a falon. Kicsit parás volt a helyzet, de visszafordulni meg túl hosszú lett volna. Maradt a túlélő üzemmód. De ezt leszámítva szuper volt.
Ébresztő
Nem csak trail, de a táj is első osztályú
Kicsit még sétáltunk a városban, majd siettünk vissza, hogy még világosba visszaérjünk a 10 pontos placcunkra és fürödni is tudjunk, mielőtt 10 fok alá esik a hőmérséklet. Épp csak sikerült. Az esti tábortűzhöz kerestem fát, de az itt megforduló sok utazó annyira elhasználja a száraz ágakat, hogy úgy néz ki a környék, mint a leggondozottabb kert, sehol egy lehullott gallyacska. Azért nagy nehezen csak találtam pár komolyabb ágat, csak jó messzire be kellett menni a pumásba.
Jó, ha tudtunk tüzet rakni, itt is 0 fok körüli éjszakák voltak már
November 16. – Ezt a napot kicsit elwaxoltuk
Még este le akartam foglalni Hawaii-ra a kocsit, illetve jegyet venni Kauai-ból Honoluluba és ott is bérelni egy másik kocsit, de sajna időközben mindkettőt lefoglalták előlem, így keresgélhettem másikat a neten, de ezt már kicsit túlaggódva meg akartam csinálni mielőbb, így a fél délelőtt ezzel ment el a Starbucksban. Később persze rájöttem, hogy ezt estére kellett volna hagyni mégiscsak….
Délután így már nem maradt elég idő bringázni, így helyette a Slide Rock-ot látogattuk meg, amiről csodás képeket találtunk a neten. Ez egy szép kis canyon, amiben mikor melegebb a víz lehet ugrálni és csúszkálni a simára koptatott homokköves természetes csúszdákon. Szép volt és most a hideg miatt nem is voltak olyan sokan, mint nyáron mikor néha mozdulni sem lehet, de azért a 10 dolláros belépőt kicsit sokalltuk érte. Ide inkább nyáron érdemes jönni szerintem, mikor jól esik a felfrissülés, amúgy felesleges kiadás csak, és azért hozzátenném, hogy Bovecben sokkal szebb canyonok vannak, nem is beszélve mondjuk Korzikáról és főleg nem a többi amcsi canyonról ahol ingyen túrázgattam korábban. Továbbra is az a véleményem, hogy a legjobb helyek ingyen vannak, csak meg kell találni őket.
Még maradt időnk az Oak Creek canyonra is, ami pont útba esett a kinézett szállás felé. De ez is fizetős volt újabb 10 dodó, amit már tényleg sokalltunk egy újabb 20 perces sétáért egy olyan helyen milyentől ezer különbet láttunk itt már. Hiába, közel a civilizáció itt már a turistákból élnek ők is.
Alig pár percre lett volna innen a kinézett szállás placc elvileg, de azt valahogy nem sikerült megtalálni, így kénytelenek voltunk visszamenni az eddigi szuper helyre, aminek csak az volt a baja, hogy Sedona másik felén van, mintegy 50 km-re, ráadásul holnap meg jöhetünk erre vissza, mikor megyünk Flagstaffba ismét. Sikerült már jobban is megszervezni a napot, de ez is része egy ekkora útnak. Ráadásul már nagyon idő stresszben vagyunk, ami további hibákat eredményez sajna.
Slide Rock
Szálláshely keresés
November 17. – Tökéletes nap, méltó befejezése a tripnek a Hangover trailen
Mivel a sedonai törzshelyünkön aludtunk, így csak jól indulhatott a nap. Csodás napsütés, hőlégballonok minden irányban, mint egy giccses mesében. Sajna sokáig nem élvezhettük, mert nagyon feszes volt a nap. Még bringázni akartam egy max pontosra értékelt és legnehezebb besorolású trailen. Legyen valami jó befejezése az amcsi tripnek.
LETT!!! Új kedvencem lett a Hangover trail. A felfelé is jó volt, elég nehéz mind technikailag, mind fizikailag és persze gyönyörű környezet. Fent olyan gyönyörű panoráma, hogy legszívesebben oda költöztem volna. De a trail is pont ilyen csábító volt, így nagyon nehezen tudtam dönteni itt is, hogy tekerjek vagy fotózzak. Igazi Slickrock (pormentesre fújt, a szél által csiszolt szikla, ami úgy tapad, mint egy csiszoló papír) trail volt. A lefelé egy kitett csatorna szerű trail volt, aminek az egyik oldal hiányzott, nehéz leírni inkább a képek adják vissza, különleges volt, ilyenen még nem bringáztam, természetesen itt is sokszor limites volt a szitu és a hibázás komoly zuhanással járna, de ez a rész még nem volt meredek legalább. Később viszont olyan meredek rézsűkön és lejtőkön vitt le az út, hogy nem akartam elhinni, hogy ezt komolyan gondolják. Igazi adrenalin bomba volt itt tekerni, csodás érzés mikor hallod, ahogy mindkét gumi tapadási határon van, kicsit csúszik, szakad, de még tart és közben egy falon gurulsz lefelé, helyenként letörésekkel, lépcsőkkel. A fenti részeken pedig a hegy oldalába vájt traillel, ahol a legkisebb hiba is komoly problémát okozhat. Számomra ez a körülmény ennek a sportnak a csúcsa. Kicsit szürreális szitu volt a szemből érkező turistáknál a mászókötél, mondjuk lehet mászni mentek, de az is lehet csak a meredekebb részeken akartak biztosra menni. Imádtam az egészet, ebből már sehogy nem lehet rossz nap. Kihagyhatatlan, ha itt jársz, de csak a megfelelő tudással. Vagy gyalog. Szerencsére annyi trail van erre, hogy mindenki megtalálja a számára ideálist, vannak még nehezebbek, de egészen kezdőknek valók is. A környék nagyon ráállt a bringásokra, erősen ajánlott is ezt kihasználni.
Itt egy jó videó a trailről, igaz nem saját, de ez legalább egész jól vissza adja…
Ott a perem alatti rézsűn ment a trail
10 pontos panorámával
Azért ez úgy rendben volt
Délre végeztem, rohanás Flagstaffba, mert ott sok dolgot el kell még intézni a tovább indulás előtt, illetve kinéztünk egy amerikai focimeccset, legyen valami „kultur” program is. Épp csak odaértünk időben, be is álltunk jegyet venni, majd épp nyílt egy új pénztár, ezért áttereltek oda, mondtuk szeretnénk két jegyet, ők meg adtak! Ajcsiba, ingyen! Mondta a srác, hogy psssszt, ne mondjuk senkinek és adott két ingyen jegyet. OK, ez nem a Super Bowl, de nem is egy falusi összecsapás volt, TV, pom-pom lányok, szponzorok, nagyon komoly show volt. Ugyan nem ismertük pontosan a szabályokat, de nagyon nagy élmény volt így is. És a gesztus, hogy ennyire szeretik az utazókat, egészen páratlan.
Kifelé menet épp zárták a büfét és minden maradék kaját kitettek elé közkincsnek. Még épp el tudtam csípni egy nagy doboz epret, némi hamburgerhúst és sült krumplit. Potya vacsi Ennél jobban nem tudom hogy lehet kijönni egy meccsen
Flagben elintéztünk nagyjából mindent, majd benéztünk a csillagvizsgálóba is, de ott iszonyat tömeg volt, így inkább kihagytuk.
Helyi meccs, szotyi és bíró verés nélkül
November 18. – Utolsó nap USA-ban
Egy ilyen úton nem a klasszikus módon zajlik az utolsó nap, tehát nincs búcsú vacsi, meg hasonló úri huncutságok, ellenkezőleg, rohanás, pakolás, pörgés. Reggel még kis bevásárlás, tankolás, kocsi porszívózás, sőt kértünk egy külső mosást is Bálnusnak. De ajándékba kaptunk belsőt is. A víz ugyanis nem becsöpögött, hanem beömlött az ajtók tetején, oldalt és hátul is. Még jó, hogy egy komoly esőben sem mentünk 5 hónap alatt.
Felvettük a bérautót, amivel majd átgurulunk Phoenixbe a reptérre, a sajátot ugyanis Camp Verdében hagyom barátoknál, igaz ők most épp Európában vannak, de parkolni tudunk, kulcsot elrejtettük. Innen kb 8-9 órás pakolás, kocsi és bringa takarítás, cuccok elrendezése jött, a második fele már fejlámpával, 5 fokban, zombi fáradtan. Szóval semmi romantika meg flancolás. Volt még egy üveg borunk azt még azért betoltuk úgy üvegből, mint a profik.
Mi sem ilyen utolsó napról álmodtunk, de ez már csak ilyen
Két éven belül, összesen öt hónapot töltöttem(ünk) két részletben Amerika és Kanada legszebb részein, rengeteg túra és bringázás fért bele. Felejthetetlen élmények és kalandok, csak bátorítani tudok mindenkit, hogy vágjon bele valami hasonlóba akár itt, akár máshol, ahova a szíve húzza. Örök emlék lesz.
Tudom, hogy ezt ennyi időre nem mindenki tudja megoldani, de hamarosan le fogom írni a blogomban, hogyan is tudsz összehozni egy 4 hetes túrát kb ötszázezer forintból. Ami szintén nem kis pénz, de ha leosztod akkor az heti 125 ezer, az még a Balcsi parton sem elég, és persze az is szép, de ez életed legnagyobb kalandja lehet és egy kicsit azért mégis más. Ha érdekel kövesd a blogot a facebookon.
The post Utolsó napok az USA-ban: Búcsúzóul a Hangover trail first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
Benkó Barbi a Maloja Pushbikers MTB Teamben folytatja
Hazánk egyetlen női mtb olimpikonja, Benkó Barbara a 2021-es szezonban a Maloja Pushbikers MTB Teamben fog versenyezni.
Benkó Barbara a mai napon a facebook oldalán jelentette be, hogy az idei szezonban a Maloja Pushbikers MTB Team tagjaként fog versenyezni. Azt már lehetett tudni, hogy a Ghost Factory Racing Teamet 3 év után elhagyja a 2012-es londoni olimpiát is megjárt, sokszoros magyar bajnok versenyzőnő, de a folytatásról eddig még nem érkezett hivatalos információ. Benkó Barbi január elején türelmet kért a rajongóitól és ígérte január végén mindenre fény derül és végül így is lett:
The post Benkó Barbi a Maloja Pushbikers MTB Teamben folytatja first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
“Fő célom idén, hogy visszakerüljek az élmezőnybe a Világkupákon és a nagy versenyeken”– Interjú Benkó Barbival
Benkó Barbara a múlt héten jelentette be, hogy 2021-ben már a Maloja Pushbiker MTB Teamben folytatja pályafutását. Ennek kapcsán a csapatváltás körülményeiről, az új csapatáról és a 2021-es terveiről kérdeztük az olimpikont.
Bikemag: Múlt héten olvashattuk a facebook oldaladon, hogy a Maloja Pushbikers MTB Teambe igazolsz. Tudnál kicsit mesélni az új csapatodról?
Benkó Barbara: Ez egy régi csapat igazából, vagyis régóta működik, de pár éve teljesen átalakult és amióta két éve „átvette” a Maloja, azóta a személyzet is kicserélődött és elég professzionális lett. Vicces, hogy a régi Focus csapatból alakult át, aminek 6 évig a tagja voltam, szóval kicsit ilyen vissza a jövőbe érzésem volt az elején, de aztán ez eléggé elszállt, mert most a csapattalálkozón megismertem mindenkit és nagyon sok az új arc, az összes versenyző számomra új, illetve a személyzet is teljesen átalakult. Csak pár napot töltöttünk most együtt a német Alpokban, de az első érzésem nagyon jó velük kapcsolatban, jófejek a többiek és professzionális a háttér. Eljött pár szponzor is, akiket megismerhettünk, számomra ők is újak voltak, megkaptam az első bringámat, amit majd csak február közepén mutathatunk be, de az első pár edzés után nagyon tetszik és jól érzem magam rajta, úgyhogy egyelőre tényleg minden nagyon pozitív.
Bikemag: Tavaly decemberben már tudni lehetett, hogy elhagyod a Ghost Factory Racing Teamet. Mi vezetett a csapatváltáshoz?
Benkó Barbara: Leginkább az, hogy nem ajánlottak szerződés hosszabbítást. Nincs ezen mit szépíteni, nem volt jó évem finoman szólva. Igazából meglepett, mert egyrészt iszonyú későn szóltak, akkor is csak azért mert rákérdeztem, de még akkor sem mondtak egyértelmű választ, majd október közepéig húzták a döntést, ezzel elég rossz helyzetbe hoztak engem, mert kivel tárgyalsz már októberben?! Nem volt egyszerű… Az volt a szerencsém, hogy nem csak rájuk vártam és elkezdtem időben a csapatkeresést, illetve elnyúlt a szezon, ezért mindenki később kezdte tervezni a jövő évet. A szezon vége, ami igazából a fő szezon volt CoVid miatt úgy is ment ahogy, ezzel az állandó bizonytalansággal meg felesleges nyomással nem tudtam arra koncentrálni, amire kéne. De igazából nem csak az eredmények számítottak, az egész csapat a Terpstrára épül, és hát a Sina meg én sem mindig csináltuk azt, amit ő szeretne, így nem illetünk a képbe… Egyik csapattársam egész évben beteg volt, egyet sem versenyzett, a másik sérült volt, ő sem versenyzett, ők kaptak szerződés hosszabbítást, szóval nem csak az eredmények számítanak… Volt pár kemény hetem, de így utólag visszagondolva a lehető legjobb dolog történt velem, már nem volt valami jó a hangulat a tavalyi év során sem a csapatban, sok volt a dráma, ami rányomja a bélyegét a teljesítményre is. Ennek ellenére én nem szeretek haragban lenni senkivel és jól váltunk el, de nem bánom a váltást.
Bikemag: Mik a tervek a szezonra nézve, milyen versenyeken láthatunk indulni idén?
Benkó Barbara: Ez vírushelyzet függő is, nem tudom mennyi verseny lesz eltörölve, főleg most szezon elején, remélem nem sok! A Világkupákat szerintem meg fogják tartani, úgy, mint tavaly, nézők nélkül és rengeteg teszttel, a negatív az új pozitív… Nekem egyértelműen azok lesznek a fő versenyek, illetve a VB és az EB. A többi kis versenyt ezek köré tervezzük. Van egy olimpiai kvótánk, de az még nem dőlt el, hogy ki megy, remélem hamarosan az is kiderül mi lesz a válogató verseny, úgyhogy nyilván arra is készülök, de erre nem stresszelek rá túlságosan, ha jól sikerül a felkészülés akkor úgyis kijön majd a jó forma és én mehetek, nyáron pedig lesz egy hosszabb verseny szünet, amikor lehet élesíteni a formát, ha én utaznék Tokióba. Nem szeretnék kizárólag egy versenyre fókuszálni, a fő célom idén, hogy konzisztensen visszakerüljek az élmezőnybe a Világkupákon és a nagy versenyeken.
Szinte mindenkit megviselt a sportban a 2020-as év, te hogyan viselted/viseled ezt a pandémiás helyzetet?
Benkó Barbara: Az elején őszintén szólva én nagyon élveztem, hogy rengeteget voltam otthon tavasszal, sosem töltöttem ennyi időt otthon az évnek ennek a szakában. Aztán persze ez nem úgy működött, hogy egyik hétről a másikra véget ért a pandémia, még jó darabig velünk lesz sajnos. Sok mindenben át kellett alakítani az életünket, nekem a magánéletemet nagyon megnehezítették az utazási korlátozások, úgyhogy mentálisan egy nagyon nehéz évem volt. Ugyanakkor rengeteget tanultam, nagyon sok mindent másképp látok és másképp állok dolgokhoz. A sport is úgy működik, mint minden más az életben, ha a háttér, magánszféra rendben van, akkor minden rendben van. Én elég rugalmas voltam régen is, úgyhogy nem lettem depressziós a versenyek eltörlése miatt, hamar találtam új motivációt, úgyhogy azon a téren én elég jól viseltem, adódtak más problémák, amik fontosabbak voltak, amit szintén a vírus és a korlátozások okoztak, de mint mondtam én rengeteget tanultam belőle és hálás vagyok a leckéért. Azért természetesen én is remélem, hogy hamarosan visszatérhetünk a normális kerékvágásba és legalább egy kicsit normalizálódik a helyzet és az emberiség tanult ebből az időszakból valamit, amit magunkkal viszünk a jövőbe és nem felejtjük el túl hamar a leckét.
Bikemag: Köszönjük és sikeres szezont kívánunk!
The post "Fő célom idén, hogy visszakerüljek az élmezőnybe a Világkupákon és a nagy versenyeken" - Interjú Benkó Barbival first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
↧
Bemutatták Benkó Barbi csapatának új mezét
2021-ben új dizájnnal, új bringákon vág neki a szezonnak Benkó Barbi új csapata a Maloja Pushbikers Team.
Már írtunk róla, hogy 2021-től Benkó Barbi a Maloja Pushbiker MTB Teamben folytatja pályafutását és ennek kapcsán interjút is készítettünk a hegyikerékpáros olimpikon versenyzőnővel, viszont egészen mostanáig a hivatalos mez- és kerékpár bemutató még váratott magára.
A mez dizájn igazán stílusosra sikeredett, ami nem meglepő, hiszen a csapat főszponzora a Maloja egy ruhagyártó cég, akitől már megszokhattuk a különleges dizájnú kerékpáros ruházatot. 2021-ben a csapatnál új kerékpárszponzort köszönthettek a Wiawis személyében, aki mountain bike-okkal és országútikkal is ellátja a Maloja Pushbikers csapatát. Az MTB csapatot 2021-ben 6 fő alkotja, Benkó Barbara mellett Fabian Giger (SUI), Shlomy Haimy (ISR), Lia Schrievers (GER), Karla Štěpánová (CZE) és Jan Vastl (CZE) fognak versenyezni.
Wiawis Alpeca Pro lesz Benkó Barbi társa a 2021-es szezonban
The post Bemutatták Benkó Barbi csapatának új mezét first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
Gyerekek, bringára fel! – Március 6-án kezdődik a Vitanika ELEMInátor sorozat
Már 4. éve a Superior Racing Team ELEMInátor sorozatával indul a hazai kerékpáros verseny szezon, a 3 fordulós Vitanika ELEMInátor kupa keretein belül az utánpótlás versenyzők fejleszthetik kerékpáros tudásukat.
A tavaszi ELEMInátor sorozat elsődleges célja, hogy a hosszú téli pihenő után a májusi első XCO MK futamra, alaposan felkészítse a gyerekeket. Az eltelt három évad tapasztalataink alapján az 1-2 hónap alatt lebonyolított 3 ELEMInátor futam nagyban hozzájárult a gyerekek megfelelő fizikai, technikai és pszichés felkészüléséhez…
A teljes utánpótlás korosztályt U5-től U19-ig felkarolja a versenynap. Először mindenkinek pontozásos egyéni technikai feladatokat kell teljesíteni, majd ezt követi az igazi verseny, melyben kieséses alapon négyes futamokon dől el a végső sorrend.
Az idén 3 fordulóból áll a sorozat futamait március 6-án, 20-án és április 3-án rendezik a Budaörsi Repülőtéren.
Bővebb információkat az ELEMInátor sorozatról ide kattintva találtok.
The post Gyerekek, bringára fel! - Március 6-án kezdődik a Vitanika ELEMInátor sorozat first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧
Merida eOne-Sixty 700 teszt: vérbeli enduro gép Shimano EP8 motorral
Minden teszt bringát várok valamiért, ha más nem a kíváncsiság hajt. A most tesztelt Merida eOne-Sixty 700 azért izgatott nagyon, mert az analóg kistesóját a One-Twenty 7000-et hajtom most, és nagyon szeretem. Persze, hogy kíváncsi vagyok, mit tud a nagy vas?! Igazából, leginkább az analóg tesójához, a klasszik One-Sixtyhez lehetne hasonlítani, de sajna azt még sosem nyúztam. Feltételezhetően, lenne különbség a két névrokon közt, már csak a geometriai adatok alapján is, illetve az analóg verzió Float linkes rugóstag bekötésű, az elektromos verzió fix bekötésével ellentétben. Ráadásul az elektromos verzióban hátul 27,5-es, elöl pedig 29-es kerékméret van, míg a másikban mindkettő 27,5 colos. Ezekután fura lenne, ha nem lenne kicsit más a két bicaj.
A váz ennél a modellnél alumínium, ami engem nemhogy nem zavar, de inkább örülök is neki, mármint, ha az enyém lenne, hisz itt a súly már nem igazán számít. A eOne-Sixty 700 konkrétan 24,8 kg pedállal, L-es méretben, ha karbonból lenne, akkor meg mondjuk kb. 24 kg lenne. Így is, úgy is szar emelgetni, nem az a szűk kiló fogja megváltani a világot. Viszont az alu vázas modellek érezhetően olcsóbbak, talán a hőelvezetés is jobb, de főleg szerencsés, hogy bár a karbon, egy fantasztikus anyag, de egy ilyen nagy súlyú bicaj ha eldől akkor azért az nagyobb eséllyel sérül, ha szerencsétlenül odacsapódik valamihez, mint mondjuk egy 9 kilós XC bicaj. Szóval ennek is meg van a pozitívuma. A karbon egyik nagy előnye, hogy szebb formájú vázakat tudnak belőle faragni, de ez ebben az esetben pont nem teljesen igaz. A Merida ugyanis kimondottan pofás, vagány, agresszív kiállású gépet csinált aluból is.
A szép mozgásért egy FOX Float DPX2 Performance tag felel. És meg kell hagyni, remekül teszi a dolgát. Meggyőződésem, hogy ez sokat dob az amúgy is szuper bicajon, erről még később írok.
A teló egy Marzocch Z1 Ebike+, hát nem lett a kedvencem, szépen mozog ugyan, de láttam már precízebben illeszkedő becsúszó és láb kombót.
A 4 dugattyús Shimano SLX fékek, 203-as tárcsákkal még mindig hatalmasat fognak, nagyon jól jön nagyobb tempónál a nehéz bicajhoz. Mindenféle ujjfáradás nélkül lassít, vagy könnyedén állítja első kerékre a bicajt, ha épp ez a vágyad.
A váltó Shimano XT, amire pedig szükség is van, bár az SLX is hibátlanul vált, de az ebike-okon annyival nagyobb terhelést kap a váltó, hogy szerintem hosszútávon jól jön, hogy erősebb, tartósabb XT-t kapott.
Shimano CRE 80 hajtókarokkal, valamint 34-es tányérokkal és 10-51-es FC-M6100 sorral szerelik. Ez kimondottan széles áttételi tartományt biztosít, ami jól jön majd a brutál meredekeken, illetve ha lemerülne az aksi. Nem minden ebike-on van ilyen széles tartomány, mert amúgy a felhasználók többsége nem igazán váltogat pörgős áttételre, hanem a motor nyomatékára támaszkodva, a hosszabb áttételekkel nyomja fel a hegyre, de azért elvileg mindennek jobb, ha pörgetsz. A térdedtől kezdve, lánc, sor, belső alkatrészek, sőt az aksi is elvileg tovább bírja úgy halottam. De az tuti, hogy technikás felfeléken kevésbé tudsz megakadni vele. Többnyire mikor a lassú áttétellel haladsz fölfelé és egy szikla vagy gyökér miatt egy pillanatra nem tudsz tekerni, akkor a motor is elveszi ugye a rásegítést és olyankor egy ebike nagyon hamar lelassul, elindítani viszont önerőből nagyon nehéz lesz kemény áttételen….
A kerékagyak Shimano SLX Microspline, – én szeretem őket – Merida Expert TR, aszimmetrikus felnikkel fűzve. Ilyen van a másik bicajomban is, jó súly, erős is, 29 mm széles belső rész. Baromi jól szerelhető, könnyen felmegy a gumi és jól zárja a levegőt.
Gumik a Maxxistól vannak, elöl Assegai, hátul pedig Agressor. Mindkettő 2,5 colos, de elöl a puhább tapadósabb 3 komponensű, míg hátul a keményebb tartósabb dual compound van. Kiváló mindenes gumik, komoly stabilitást és biztonságot adnak. Nagyon agresszívan, de mégis kontrolláltan tudtam velük menni.
A kiegészítők, mint a dropper, nyereg, kormány és kormányszár mind Merida termék, de teljesen jók, felveszik a versenyt nagy márkák termékeivel. A nyereg kényelmes, a dropper (170mm) nekem hosszútávon is hibátlanul működött, a kormány 35 mm-es befogójú természetesen és 780 mm széles, 20 mm emeléssel. A kormányszár pedig 40mm hosszú, amit pont jó erre a gépre.
Külön említést érdemel, hogy lámpákkal érkezik. Hátul egy USB töltős kecses darab van, míg elöl egy a bicaj aksijáról működő Lezyne lámpa ékeskedik, ami a kijelző menüjéből kapcsolható, csak nem a legszerencsésebb módon szerintem. Ok ritkán kell hirtelen bekapcsolni, de ahhoz ne kelljen már egy menürendszerben matatni. Mi van, ha jön egy sötét alagút?! A másik kis bibi vele, hogy pont előtte mennek el a bovdenek, ami egy kicsit azért kitakarja fénycsóvát. Amúgy kimondottan jól néz ki és a fényereje is megfelelő, na nem éjszakai DH versenyre, de úgy a mindennapokra.
Van még egy kis kedvesség a Merida részéről, a nyereg alatt egy kis kemény tokban van egy multitool, ami nagyon hasznos tud lenni, ha baj van. Praktikus, zörgés mentes és pofás kis tokot kapott, nekem ez nagyon tetszett. Mondjuk még egy fokkal jobban tetszene, ha az olyan méretű torxok helyett, amik amúgy nem nagyon kellenek a bicajhoz, lenne benne egy láncprés is, mert egy jó kis láncszakadásnál kevés nagyobb szívás van terepen. Ebike-on ráadásul nagyobb ennek az esélye.
On the trail…
A Shimano EP8-as legújabb, 85 Nm-es motorja, elvileg könnyebb, halkabb és erősebb is lett, mint az elődje. Picivel talán tényleg csendesebb is, de ennek nagy jelentőségét amúgy nem látom, az előző sem volt zavaróan hangos. Igazából csak felfelé hallani a motort. A hangja inkább a vékonyabb hanglejtésűek közé tartozik. Viszont van egy minimális tompább csattanás, amikor a szabadonfutója ki vagy bezár. Ez ilyen, nem hibája, tulajdonsága. Elsőre fura, de hamar megszoktam. A nyomatékot szépen tolja rá, ebben látok igazi fejlődést és ez nálam amúgy is fontos kérdés. A szuflát amúgy egy 630Wh-s aksi szolgáltatja, amit sajna nem sikerült teljesen kitapasztalnom, hogy mit bír, de érzésre úgy gondolom itt is van fejlődés és szerintem javult a hatótáv. A Boost üzemmód ezen a bicajon is már inkább a motorozásra hasonlít, nagyon nagy élmény, de sportnak kicsit karcsú, inkább csak olyan lightos, teljesen aerob tekerés. Egyszerűen nem tudom vele a pulzusom 140 fölé vinni, de az átlag is csak 100-110 egy 1500 méter szintemelkedésű és kb. 40km hosszú túrán (ja és ez még csak Trail mód volt, nem is Boost). Emiatt másfélszer olyan vastagon kell rá felöltözni, mint egy analóg bicajra! A Trail üzemmód a leghasználhatóbb, itt már azért kért némi saját wattot is, de még mindig fáztam rajta, szóval megszakadni nem kell. Van ugye még egy Eco funkció is valamiért, na ebben melózhatsz bőven, mert itt csak keveset ad hozzá, de épp ezért ez a legbringásabb, itt ugyanúgy szenvedhetsz, izzadhatsz mint egy analóg gépen, viszont ez már tényleg egész napos túrára is jó lehet. És persze van Walk üzemmód is, ha tolni kellene. A különböző üzemmódok természetesen egy applikációról programozhatók, azaz a saját súlyunkhoz, erőnkhöz és igényünkhöz állíthatjuk a rásegítés mértékét, és ezt érdemes is megtenni, mert amúgy súly és kondi függő nagyon, hogy kinek mi az optimális. Nekem pl tuti az Eco és a Trail közé kéne valahova belőni, hogy azért valamit adjon a motor mégis, de nekem is kelljen még bele erőt tenni.
Fölfelé nem nagyon létezik előtte lehetetlen. Ahol még fel lehet menni egy bicajjal, úgy értem van elég tapadás, és még nem dőlsz hátra a meredekség miatt, ott ez felmegy. És ez valami kurva jó élmény, új dimenzióba helyezi a bringázást. Olyan ösvényekre lehet vele belátogatni, amit XC vagy Trail bicajjal nagy ívben elkerülök, mert annyira fájdalmasan meredek, hogy többnyire inkább csak tolás lenne. Ez meg megy fel, mint egy mozdony. Csak jó előre kell terhelni, hogy ne dőlj hátra vele, ahogy tol. Emiatt jobban igénybe is veszi a felsőtestet, mint egy analóg bicaj, de ez nem baj, sőt kimondottan tetszik. Legalább ennyit kelljen már bele tenni a ridernek is.
A geometria és az üléspozíció amúgy teljesen rendben van fölfelé és lefelé is jó helyen ülsz, könnyen megtalálod rajta az ideális testhelyzeted. Mondjuk szerintem ahhoz nagyon el kellene cseszni egy ebike-ot, hogy fölfelé ne érezd jól magad rajta, mert kb. magától megy. A lockout használata is lényegében értelmét veszti.
Nézzük inkább lefelé, ott már nagyon komoly elvárások vannak egy ilyen géppel szemben. Mégiscsak majd 2 milla és 160 mm rugóút, itt nem szabad hibázni. Nem is hibáztak, hatalmas élmény vele lefelé veretni. Nagyon jól ráfekszik a terepre, súlypont is jól lent van, úgy lehet vele kanyarodni vagy rézsűn veretni, hogy végig tapadáshatáron csúszik mindkét kerék, de még sincs az az érzésed, hogy most fogok pofára esni, hanem inkább, hogy ez mennyire jó már, és ha mégis megcsúszik jobban, akkor könnyen visszaszerezhető a kontroll. Mindezt nem akadozva, remegve, hanem olyan jól mereven a terepre varrva, könnyedén, simán teszi, mint egy jó puha DH gép. A rugózás amúgy tényleg ilyen nagyon puha és sima, de mégsem sikerült felkoppantani, sőt igazából még puhábbra is állíthattam volna. Bőven maradt benne tartalék még egy nagyon elcseszett ugrásra is. Mondom nagyon jó ez a tag benne. A teló is egész szépen teszi a dolgát, de annak a nálam lévő gépben volt egy pici kottyanása, ami nekem nem tetszett. Lehet ez a titka a sima mozgásnak? Nem tudom ez mennyire tipikus és normális a Marzocchi villáinál, lehet csak nekem volt pechem.
A nagy stabilitásnak, amit nyújt, sanszos, hogy van némi köze a felemás kerékmérethez, mert ugye ebben hátul 27,5-es van, elöl pedig 29-es, ezt most csak így érzésből tippelem, de mindenesetre bejött. A gyors, veretős lefeléken is a talajhoz van ragasztva a bicaj, nagyon együtt él vele. És végig megvan az az érzésed, hogy erre a bicajra bátran számíthatsz, nem fog sem szétesni sem hirtelen elfogyni, sőt úgy érzem messze jártam a határaitól. Pedig azért igyekeztem.
A szűkebb részeken sem volt rossz, szépen át lehetett fűzni ezeken is, bár meggyőződésem, hogy ezeket nem oda tervezték, hanem inkább a tempós helyekre.
Összességében egy hatalmas élményt adó kemény enduro gép, ami lefelé a durvább részeken él igazán. Fölfelé, mint minden ebike, könnyedén felvisz sokszor a csúcsra, hogy aztán jókat verethess a legdurvább lejtőkön is.
Talán azoknak a legszerencsésebb választás, akik ezt a tudást ki tudják használni, pl. endurosok, dh-sok edzésre. 2-3-szor annyit tudnak menni vele, mint analóg bringákkal. Vagy azoknak, akik még annyira kezdők, hogy kell nekik az extra segítség és stabilitás. Ezzel a bicajjal ők is nagyon jók lesznek és azonnal megszeretik ezt a sportot.
Specifikáció:
Váz: eONE-FS Lite III alu 150 29/27.5″ intube max. 630 Wh
Rugóstag: FOX Float DPX2 Performance platform
Teleszkóp: Marzocchi Z1 Ebike+ Air 160 Tapered
Fék Első: Shimano SLX 4 piston
Fék Hátsó: Shimano SLX 4 piston
Féktárcsa Első: Shimano RT64 203 mm
Féktárcsa Hátsó: Shimano RTEM600 203 mm
Lánc: CN-M6100
Hajtómű: Shimano CRE80-12-B 34T
Hajtókarhossz: Shimano FCEM600 165 mm for all sizes
Váltó Hátsó: Shimano XT RDM8100 Shadow+ 12
Fogaskoszorú: Shimano M6100 10-51T 12s
Pedál: VPE-527
Kormány: Merida Expert eTR 780 mm, 20 mm
Kormányszár: Merida Expert eTRII alu 35 mm, 0 mm
Kormányszár hossz: 40 mm
Agy Első: Shimano SLX 110×15 32H CL
Agy Hátsó: Shimano SLX 148×12 36H CL
Tengely Hátsó: Merida Expert TR (+ 6/4 mm allen key w. lever)
Felni: Merida Expert TR 29 alu
Nyereg: Merida Expert CC V-mount
Nyeregszár: Merida Expert TR 30.9 mm, 0 mm (Dropper: XS-125, S/M-150, L/XL-170 mm)
Váltókar Első: Shimano SL -MT500-IL
Váltókar Hátsó: Shimano Deore M6100 12
Gumikülső Első: Maxxis Assegai 29×2.5″ fold 3C MaxxGrip DD
Gumikülső Hátsó: MINION DHR II DD 27.5×2.6″ wire bead 3C DD
Extra: Merida Multitool w. saddlebox
Tömeg: 24 kg (29″ – M)
Sárvédő: C093-02F + C093-02R
Lámpa Első: E-Bike Power STVZO E115
Lámpa Hátsó: USB Rear Light CG-214RG
Motor: Shimano EP8 85 Nm
Akku: Shimano E8036 630 Wh
Akkutöltő: Shimano EC-E8004 4A
Sebesség jeladó: Shimano EW-SS301
Üzemmódváltó: Shimano SW-E7000-L
Kijelző: Shimano SC-E7000
Geometria:
| Váz méret | XS | S | M | L | XL |
| Kerék méret | 29/27.5″ | 29/27.5″ | 29/27.5″ | 29/27.5″ | 29/27.5″ |
| Váz méret CM | 41 | 42 | 43 | 45 | 47 |
| ST nyeregcsőhossz [mm] | 405 | 415 | 430 | 450 | 470 |
| TT felsőcsőhossz [mm] | 563 | 584 | 605 | 626 | 647 |
| CS láncvillahossz [mm] | 439.5 | 439.5 | 439.5 | 439.5 | 439.5 |
| HTA fejcsőszög [°] | 65.5 | 65.5 | 65.5 | 65.5 | 65.5 |
| STA nyeregcsőszög [°] | 75.5 | 75.5 | 75.5 | 75.5 | 75.5 |
| BD középcsapágyesés [mm] | 17.5 | 17.5 | 17.5 | 17.5 | 17.5 |
| HT fejcsőhossz [mm] | 110 | 115 | 120 | 125 | 130 |
| FL villa beépítésimagasság [mm] | 571 | 571 | 571 | 571 | 571 |
| R reach [mm] | 400 | 420 | 440 | 460 | 480 |
| S stack [mm] | 633 | 633 | 638 | 642 | 647 |
| WB tengelytáv [mm] | 1170 | 1190 | 1212 | 1234 | 1256 |
| SH átlépési magasság [mm] | 737 | 736 | 733 | 739 | 753 |
Javasolt fogyasztói ár: 1 950 000 Ft
Bővebb információt a Bikefun honlapján és a Merida weboldalán találsz.
The post Merida eOne-Sixty 700 teszt: vérbeli enduro gép Shimano EP8 motorral first appeared on Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek.
↧